Barion Pixel

Helló, szeptember!

Ha új hónap, akkor új naptár! Szüret és vadgesztenye: ezek jutottak eszembe először a szeptemberről, így ebben a hónapban egy szőlős-gesztenyés koszorú fogja körbe a naptárat, amit letölthettek a képernyőtökre háttérképnek.

A szeptemberben mindig ott rejlik az újrakezdés illata (számomra sokkal erőteljesebben, mint januárban) – talán nem teljesen függetlenül az iskolakezdéstől (még akkor is, ha én már nem járok iskolába). Végre fellélegezhetünk, vége a melegnek – és persze lassan befejezik az oly idegesítő budapesti építkezéseket is, így végre megindulhat a közlekedés :D

16_09_september_imeldamade_instagram

Xantus János kalendáriuma szerint a népi hagyomány több szeptemberi napot is következő hetek időjárásával hoz összefüggésbe, de szerinte mindez tudományosan nem megalapozott. Azért nézzünk ki az ablakon Egyed napján (szept. 1.), mert ez a nap meghatározhatja a következő 4 hét derűs vagy borús voltát, Kisasszony pedig (szept. 8.) fecskeűző tudományáról híres.

Majd kiderül, hogy Xantus János melléfogott vagy nem, de abban feltétlenül igaza van, hogy

Az ősz kétségtelenül a leghangulatosabb és legnyugalmasabb évszakunk.

Aminek örülhetünk ebben a hónapban:

  • napos, meleg nappalok, hűvös esték és éjszakák
  • szőlő (Othello!!!), szilva, még egy kis barack
  • vadgesztenye
  • még mindig csillaghullás!

16_09_september_imeldamade_comp

Comment (1)

  • Anna Maria

    szeptember 1, 2021 at 2:52 du.

    Questa ghirlanda di settembre è bellissima, grazie!!!!

Post a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous Post

Next Post

Adatkezelési tájékoztató | Általános Szerződési Feltételek