Barion Pixel

Helló, november!

Megint hó eleje van, itt az újabb letölthető naptár novemberre! Ez a koszorú egy régi kedvenc, amelynek az eredetije anyukámék nappalijában lóg a falon, és ez volt az, ami a 12-es gyűjtemény kiinduló darabja lett.

16_11_november_imeldamade_instagram

Volt egy idő, mikor a november volt a kedvenc hónapom az évben. Már hamar sötétedik, mindenféle fények gyúlnak, hűvös, ködös az idő, igazi kuckózásra alkalmas. Mostanság egy kicsit nehezebben viselem a sötétet, de azért szomorkodásra semmi ok, a karácsony ígérete már ott lebeg a látóhatár felett.

Akármilyen bizarrul is hangzik, a halottak napja is nagy kedvenc nálam. Szeretem a temetők csöndjét, a gyertyákat és a rituálét, hogy minden évben ugyanazt csináljuk. Nem gondoltam volna, hogy ez az ünnep a rómaiakig nyúlik vissza, de Xantus János megint felvilágosított.

Ezen a napon csupán halottaikra gondoltak, még a templomokat is bezárták. A hagyomány szerint Aeneas lett volna ennek az ünnepnek a megalapíja. A görög-római mitológia szerint ő lett volna az egyetlen ember, aki megjárta az alvilágot. Hogy a mai Mindenszentek római eredetű ünnep, mutatja az is, hogy sok helyen nem is egyetlen napot, hanem – akárcsak a rómaiak – a „halottak hetét” ünneplik. Az elmúlás, a haál gondolata különben jól beleillik a természet nyújtotta keretbe, az ősz, a pihenni térő növény – és állatvilág hangulatába.

Aminek örülhetünk ebben a hónapban:

  • köd
  • gyertyák
  • színes (vagy színtelen) égősorok
  • meleg takarók
  • fagyos reggelek

16_11_november_imeldamade_comp


 

Post a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous Post

Next Post

Adatkezelési tájékoztató | Általános Szerződési Feltételek