Barion Pixel

Műhelytitkok #4 – Ez történt márciusban

behind_the_scenes_2017march_blog4

Az utóbbi időben blog-tekintetben határozottan elvesztem egy kicsit. A nagy műgonddal megtervezett bejegyzéseket nem írtam meg, nem fotóztam be és nem publikáltam, a március ugyanis úgy döntött, hogy kicsit megviccel, és nem várt meglepetések sorozatával halmozott el. Akadt köztük pozitív, negatív, sőt nem-meglepetés is, minden esetre itt most egy összefoglaló jön arról, hova is tűntem az elmúlt hetekben.

Beteg lettem

Kétszer is… Mi több, most is taknyom-nyálam egybefolyik, de ezúttal nem zuhantam meg annyira, mint március első hetében, amikor arra jutottam: újra kell gondolni a prioritásokat, mert nem bírom az iramot. Egy blogbejegyzés is született az akkori élményekből, melyben a komfortzóna ritkán emlegetett pozitív hatásairól meditáltam egy kicsit.

Közös projekt a Bazsalikomos Kerttel

Ó boldogság! A Bazsalikomos Kertnek illusztrálni maga az álommunka. Kert, fűszernövények, virágok… Elképzelni sem tudok olyan projektet, ami jobban betalálna az érdeklődési körömbe. Mariann azóta egy reggeli megfestésével is megbízott, aminek szintén borzasztóan örültem, már jó ideje ki szerettem volna próbálni magam az ételek, italok festésében.

Garden watercolor illustration

A Titkos Projekt

Márciusban még egy izgalmas munka landolt nálam, amelyben több magyar designerrel dolgozhattam együtt. A projekt kilétét egyelőre még homályban tartom, de nem sokára részletesen beszámolhatok róla. Annyit azonban már most elmondok, hogy ez is egy igencsak kézreálló feladat volt. :)

És kikapcsoltam egy kicsit…

Vagyis egy héten át jártam keresztbe-kasul Baden-Württembergben egy régi barátnőmmel. Nincs az lórúgás, ami felérne egy utazással, már ami a hangulatomat illeti. Általában kimerülten, de új emberként térek haza ezekről a hosteles-hátizsákos-városnézős körutakról, és ez most sem volt másképp.

behind_the_scenes_2017march_blog1

2017 egyelőre nagyon feszegeti azt a bizonyos húrt nálam, úgyhogy nem tudom, mennyi lelkibazdmegre [©Natussshka ] számíthattok majd a továbbiakban, de azért a blog mindenképp marad a helyén. :) Nektek hogyan alakult a március?


Post a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous Post

Next Post

Adatkezelési tájékoztató | Általános Szerződési Feltételek