Barion Pixel

Illustuberek, akiket érdemes követni

Pár hónappal ezelőtt engem is beszippantott Youtube-őrület, amikor is szinte reggeltől estig tátott szájjal bámultam a monitort. Nem mintha ne használtam volna korábban is ezt a zseniális csatornát, de idén jött el az a pillanat, mikor már nem csak téma alapján kerestem videókat, hanem alkotók szerint is.

Így találkoztam  az „illustuber” fogalmával, azaz olyan illusztrátorokkal, akik youtube csatornát működtetnek. Ezek a csodás művészek megosztják a tapasztalataikat, mesélnek a szakma fényes és sötét oldaláról, bemutatják a kedvenc eszközeiket, vagy éppen a háziállatukról mesélnek. Nem csoda, hogy kisebb fajta függésbe kerültem némelyiktől. Érdekes, hogy az alkotási stílusuk sokszor nem is tetszik kifejezetten, mégis nagyra tartom a szaktudásukat, és hálás vagyok azért a sok információért, amit tőlük tanultam.

A felfedezés örömében még mindig sok újdonságot találok, néhányan azonban örök kedvencek (khm.. azaz hónapok óta). Őket mutatom be ma.

Holly Exley

Holly-ról már írtam, mikor a kedvenc külföldi illusztrátoraimról fecsegtem. Holly Angliában él a barátjával és két kutymóval, akvarell technikával dolgozik, és igazi intim bepillantást enged egy illusztrátor életébe. Anglománként persze nekem az angol vidékről készült felvételek legalább olyan izgalmasak, mint a szakmai tapasztalatok, de leginkább a videók otthonos, őszinte hangvétele az, ami mindig inspirálóan hat. Gyakran fordulok ehhez a Youtube csatornához olyankor is, amikor alkotnom kellene, de valamiért nem megy – Holly meggyőz róla, hogy ez a szakma velejárója, nem kell kétségbe esni (bár az már kiderült, hogy ő bezzeg látástól vakulásig dolgozik).

Frannerd

Fran egy igazi példakép – nem csak illusztrátorként, hanem a saját vállalkozásának vezetőjeként is. Fran Chile-ből származik, de a férjével már éltek Berlinben és Londonban is, jelenleg Anglia déli részéből, Hastings-ből közvetítik az adást. A tanácsai elképesztően hasznosak, és egy-egy videó megnézése után mindig szuper-motiváltnak érzem magam. Fran többféle technikával dolgozik, de számomra a legérdekesebb a rengeteg markerrel készült rajz. Fran előtt eszembe se jutott, hogy ecsetfilcekkel is milyen izgalmakat lehet produkálni, és még ugyan nem próbáltam ki a marker technikát, de már tervben van a dolog.

Minnie Small

Egy sketchbook megtöltése nem egyszerű feladat. Minnie csatornájára akkor bukkantam, mikor a ‘Hogyan töltsünk meg sketchbookot’ kérdést tettem fel a youtube-nak. Minnie egész sorozat videót készített a témában, de az igazi gyöngyszemek a portrék. Ezen a csatornán sokat lehet tanulni karakterek rajzolásáról, különböző technikákról, de az is felkerült a palettára, hogy hogyan találjunk időt az alkotásra munka mellett.

Kendyll Hillegas

Kendyll egészen elképesztő illusztrációkat készít főként ételekről és növényekről. Első sorban az alkotás folyamatáról készült videóira kaptam fel a fejem, Kendyll ugyanis mindenféle médiumot felhasznál egy-egy kép megalkotásához. Gyakran használ színes ceruzát – ezt a technikát én képtelen vagyok elsajátítani, következésképp ki nem állhatom, így meglehetős csodálattal tölt el, mikor azt látom, hogy valaki ilyen minőségben használja.

Holly Dunn Design

Szigorúan véve Holly nem klasszikus illusztrátor, ő már szakosodott: könyvborítókat készít. Ez az új-zélandi Youtube csatorna egy viszonylag új kedvenc, amelyen sok érdekes információra bukkantam a szépírással, kalligráfiával, betűrajzolással kapcsolatban. Emellett – szakmai ártalom gyanánt – Holly rengeteget beszél könyvekről, ami a hozzám hasonló könyvmolynak nagy öröm, de a más grafikusokkal készített interjúi is igazi csemegék. Külön élmény volt végignézni Holly júliusban tartott kihívását, amelyben minden nap megtervezett egy könyvborítót a Harry Potter sorozatban szereplő könyvekhez.

Ők tehát a jelenlegi kedvencek, de mindig nyitott vagyok az újdonságra. Ha követtek művészeket a youtube-on, osszátok meg őket kommentben!


Post a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous Post

Next Post

Adatkezelési tájékoztató | Általános Szerződési Feltételek