Barion Pixel
Blog post

Szóval illusztrátor akarsz lenni | Vol 1. – avagy „ebből meg lehet élni”?

A fenti kérdést annyiszor hallottam már, mint égen a csillag, és többek között ez az oka annak is, hogy majdnem 7 évet dekkoltam a BME-n – szakmai szempontból teljesen fölöslegesen. Ha 16-18 évesen bedobod a szüleidnek, hogy illusztrátor leszel, netán a 40-es éveidben döntesz úgy, hogy ki tudja milyen szakmából illusztrátorrá változol, számíthatsz rá, hogy ez a kérdés téged is megtalál.

A szkepticizmus valójában abból a tudatlanságból fakad, hogy az „illusztrátor” címke a hétköznapi embernek a (gyerek)könyvillusztrátort jelenti. Ez nagyjából olyan gondolat, mintha az „orvos” szóról kizárólag a sebészre tudnánk gondolni. Valójában az illusztrációnak is nagyon sok ága van, amiből az első és legnyilvánvalóbb valóban a

Könyvillusztráció

A mesekönyvek illusztrálása azóta szokás, mióta gyerekkönyvek egyáltalán a piacon vannak (ezért sem csoda, hogy mindenki ezzel asszociálja ezt a szakmát). Ha erre specializálódsz, viszonylag nehéz fába vágod a fejszédet – bár nem lehetetlenbe. Magyarországon (és világszerte különösen) csakúgy hemzsegnek a tehetségesebbnél tehetségesebb mesekönyv illusztrátorok, így mindenképp meg kell találnod, mi az, amiben te mást tudsz nyújtani, mint a többiek. Fontos azonban tudnod, hogy még a legbefutottabb illusztrátorok sem igen kapnak állandó munkát egy kiadótól, általában egy-egy könyvre szerződtetik őket. Az pedig a legritkább (legszerencsésebb) esetben fordul csak elő, hogy egy évben 2-3 könyvnél többel bízzák meg őket, így a legtöbben valamilyen egyéb megélhetési forrást is keresnek. Ez lehet a meséskönyv számára rajzolt alkotásból készült print, vagy

So you want to be an illustrator - Illustration types | picture book

Szerkesztői illusztráció

Bár nálunk talán még nem olyan elterjedt, mint külföldön, folyóiratok egyre gyakrabban használnak illusztrációt fotók helyett a cikkeik mellett. Gondolhatsz itt politikai, pszichológiai, gasztronómiai, vagy bármilyen folyóiratra, ahol felhasználhatnak portrékat, ételillusztrációt, vagy akár konceptuális illusztrációt is. Ennek az alkotói formának az az előnye, hogy akár hosszútávra is szerződtethetnek, ha cikksorozatról van szó, ugyanakkor a határidők általában nagyon szűkek, az éjszakázás sem ritka.

So you want to be an illustrator - Illustration types | editorial illustration

Kép forrása

Csomagolás illusztráció

Ha körbenézel a szupermarketben, szinte biztosan belebotlasz néhány olyan termékbe, ami illusztrációt használ a csomagoláson. Bár ezek nem feltétlenül kézzel készült, majd digitalizált illusztrációk, azért ez a forma sem ritka a csomagolásoknál. Ha erre a területre szakosodsz, esélyes, hogy egy-egy projekt hosszabb távon is „eltart” majd, hiszen sokszor egész termékcsaládok kerülnek piacra, egységes arculattal. Ugyanakkor az árazásnál kicsit jobban oda kell figyelni, mert a felhasználási jogok komplikáltak lehetnek.

So you want to be an illustrator - Illustration types | packaging illustration

Kép forrása

Divatillusztráció

Ha megfigyeled, a divat világában egészen egyedi illusztrációs stílust használnak, ami nem (csak) a művész kézjegyére utal, hanem a szakma sajátja, amiben speciális arányok uralkodnak. Bár a divat egy kemény világ, illusztrátorokra itt is szükség van.

So you want to be an illustrator - Illustration types | fashion illustration

Kép forrása

Természettudományos illusztráció

Bár az orvostanhallgatók nyilván azonnal tudják, miről van szó, neked is biztosan beugrik az általános iskolai biológia könyvből származó rajz a macska csontvázáról. Talán nem mindenkinek egyértelmű (én legalábbis rácsodálkoztam), ez is egy speciális ága az illusztrációnak. Aki ezzel foglalkozik, az szintén hosszabb projektekre számíthat, egy-egy természettudományos témájú könyvsorozat akár évekig is adhat munkát az illusztrátornak.

So you want to be an illustrator - Illustration types | scientific illustration

Kép forrása

Privát megrendelések

Akármilyen illusztrációra is szakosodsz, a leginkább arra számíthatsz, hogy ezt a szakmát vállalkozóként kell űznöd. A szabadúszóknak pedig mindig érdemes több lábon állni, hogy két projekt között is legyen miből fizetni a számlákat. Éppen ezért a legtöbb illusztrátor privát megrendeléseket is kínál, ami annyit tesz, hogy magánemberek számára készítenek munkákat. Ezek lehetnek – többek között – portrék, esküvői meghívók, illusztrált arculatok – gyakorlatilag bármi, amit az ügyfél kér, és amit az illusztrátor szívesen vállal, a lényeg, hogy nem kereskedelmi céllal készülnek.

So you want to be an illustrator - Illustration types | private comissions

Hosszútávon nagyon sok illusztrátor szakosodik, de ez kevésbé az ő saját választásuknak köszönhető, mint inkább annak, hogy egyik megbízás hozza a másikat, így ha valakiről elhíresül, hogy szuper mesekönyv illusztrátor, akkor nem túl valószínű, hogy a következő megrendelése tudományos illusztráció lesz (bár nem kizárt). Kezdőként valószínű, hogy több területre is betévedsz majd, azt pedig az idő mondja meg (és persze a te választásod is), hogy melyik mellett ragadsz le – ha leragadsz egyáltalán. Művészként a megújulás fontos igény, így nem kizárt, hogy egy idő után szakterületet váltasz.

Nos, van már mivel visszavágnod, ha megkérdezik: illusztrátorként miből fogsz megélni?

Kérlek vedd figyelembe, hogy a fenti kategóriák a teljesség igénye nélkül készültek, simán belefuthatsz olyan területbe, amivel én nem foglalkoztam.

A cikksorozat 2. része: hogyan lesz a mérnökből illusztrátor? – személyes történetem a pályamódosításról

A cikksorozat 3. része:  hogyan állj több lábon a biztos megélhetésért?

A cikksorozat 4. része: Hogyan legyél illusztrátor? – 5 jó tanács

Comments (2)

  • István Mészáros

    július 28, 2021 at 9:39 du.

    Sziasztok, absolut outsider.
    A párom viszont tehetséges.
    Több könyvet is illusztrált, pozitív kritikábal (pl. HANA)
    Eddig csak a hagyományos kézi módszerrel. Szeretném meglepni egy profi ipoddal, amit tökéletesen ki tud használni a jövőbeni illusztrációihoz.
    Tudnátok nekem ötletet adni, hogy milyen gépet válasszak, és pár mondatban indoklást?
    Maximális köszönet mindenkinek, aki szán rá néhány percet!
    Nagyon köszönöm!

    1. Imelda

      július 29, 2021 at 9:42 de.

      Kedves István! Én személy szerint kézzel illusztrálok, ezért semmilyen tapasztalatom nincs a rajzpadok terén. Viszont ha most választanék, valószínű iPad és iPencil kombinációt vennék. Az általam ismert illusztrátorok, akik digitálisan rajzolnak, szinte mind ezeket az eszközöket használják a Procreate applikációval, mert ez közelíti leginkább a hagyományos rajzolás élményét. Ezzel együtt az én véleményem nem feltétlen mérvadó, mert személyes tapasztalatom nincs. Sajnálom, hogy nem tudtam részletesebben segíteni.

Post a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous Post

Next Post

Adatkezelési tájékoztató | Általános Szerződési Feltételek