Barion Pixel
Blog post

Kipróbáltam #9 – akvarellceruza

Nagyjából 10 éve porosodik egy 12 darabos akvarellceruza készlet a művészcuccaim között. Az első negatív élmények után jó mélyre elástam, hogy ne is lássam. Pár hete találkoztam azonban ezzel a könyvvel, ami megint megpiszkálta az akvarellceruza-neuronokat a fejemben (bár az is lehet, hogy a könyvben lévő illusztrációk egész más technikával készültek, ez csak amolyan asszociáció volt).

Mi is ez, és hogyan működik?

Az akvarellceruza rokonságban áll a már emlegetett ecsetfilcekkel. A munka menete is hasonló: felrajzolod a képet akvarellceruzával, majd vizes ecsettel feloldod és összekevered a pigmenteket. Attól függően, hogy mennyi vizet használsz és milyen intenzíven „súrolod” a felületet a vizes ecsettel, teljesen eltüntetheted vagy meghagyhatod a ceruza textúráját a papíron (ezzel egyébként lehet játszani is!)

Watercolor pencils for beginners | experimenting with new texhniques | akvarellceruza

Egy adott színből sötétebbet festhetsz, ha erősen rányomod a papírra a ceruzát, míg világos árnyalatot kisebb nyomással tudsz elérni. Mindig óvatosan bánj a ceruzával és kísérletezz, a ceruza ugyanis több pigmentet hagy a papíron, mint az várható. Számomra a legnagyobb kihívást a pasztell színek elérése jelentette.

Watercolor pencils for beginners | experimenting with new texhniques | akvarellceruza

Az egyik ok, amiért idegenkedtem az akvarellceruzától, a színkeverés bonyolultsága. Valójában ennél a technikánál is lehet keverni a színeket, de minden a papíron történik, nincs lehetőség előre egy palettán kipróbálni, milyen színt érsz el. Éppen ezért gyakorlatilag tökéletes színismeretekre van szükség, mielőtt komolyabb alkotást tudsz készíteni ezzel a technikával. Természetesen itt is megveheted a szivárvány összes árnyalatát, de költséghatékonyabb, ha tanulsz egy kis színtant.

Az akvarellben jellegzetes rétegezés szépen működik akvarellceruza esetében is, de csak akkor, ha először felrajzolod és feloldod az első réteget, mielőtt felrajzolod a következőt. Ha először felrajzolnád az összes réteget, és csak utána oldanád fel, a színek összekeverednének.

Watercolor pencils for beginners | experimenting with new texhniques | akvarellceruza

Mit, hol, mennyiért?

A régi akvarellceruza készletem a németországi Boesner-ből származik, a márkája Koh-i-noor, kiegészítettem azonban a készletet a Faber-Castell 4 különböző zöldjével a rajzshop.hu boltjából (490 Ft/db) (nem szponzorált tartalom!). Szinte minden jobb művészellátóban kapható akvarellceruza, de ha teheted, inkább darabra vásárold őket, mint készletben. A készletekben majdnem mindig lesz 1-2 szín, amit képtelenség használni, a limitált színpaletta pedig amúgy is szebb eredményeket produkál.

Ilyennek találtam

Egyelőre még mindig kísérletezési fázisban tartok. A különböző összefolyató akvarell effekteket hiányolom, ugyanakkor a sötét-világos átmenetek, színösszeolvasztások sokkal kontrollálhatóbbak, mint a klasszikus akvarellnél. A technika legizgalmasabb része számomra az, amikor a ceruza textúrája kicsit megmarad és átlátszik.

Van már tapasztalatod akvarellceruzával? Ha igen, kérlek oszd meg kommentben!

Watercolor pencils for beginners | experimenting with new texhniques | akvarellceruza

Post a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous Post

Next Post

Adatkezelési tájékoztató | Általános Szerződési Feltételek