Hagyj nyomot a papíron! – 10 ötlet fehér papír frász ellen

White paper syndrome - 10 ways to leave a mark on the paper.

Ülök a fehér papír fölött, és képtelen vagyok nekiállni… Ha már az első vonalat meghúznám, egyszerűbb lenne a helyzet. De ebben a pillanatban képtelenségnek tűnik, hogy ezen a felületen nem sokára egy általam festett valami fog megjelenni.

A fent említett eset az úgynevezett fehér papír-frász. Egy olyan bénító félelemről van szó, amely megakadályozza, hogy elkezdjük a munkát. Persze sosem árt azon meditálni egy kicsit, mi okozza a félelmet, de szerencsére akad egy másik módszer, amellyel könnyen leküzdhető az üres papír/vászon keltette rettegés: egyszerűen nyomot kell hagyni a papíron.

A nyomhagyás egyik előnye, hogy a cél nem valami művészeti alkotás létrehozása (bár általában a végén azzá válik), így nincs semmi, ami felébresztené a megfelelési kényszeredet (már ha van olyanod… Ha nincs, az mák).

(tovább…)

Augusztusi naptár

Így augusztusra már nem bírja a halvérem a meleget, úgyhogy az óceánok kékjét varázsoltam az augusztusi letölthető naptárra. A festék kivételesen úgy döntött, hogy még a tenger hullámzását is imitálja valamennyire. Na ki akar fejest ugrani? :)

Egyébként nem lennék igazi kultúrsznob, ha nem jutna most eszembe Homérosz ‘borsötét tenger’ kifejezése, bár hogy a tenger a naplementétől eltekintve mikor vörös, az nem egészen világos. De sötétnek sokszor tényleg sötét, akár a kis akvarellfoltok.

hand-painted calendar for download 2017 June

A naptárat megint több méretben készítettem el, így bármilyen monitoron, sőt okostelefonon is használhatjátok őket.

Méretek: 1024×768 | 1280×720 | 1440×900 | 1920×1080 (utóbbi telefonra)

Recept rovat – mustárban pácolt lazacnyárs

További kilók felszedését elkerülendő, a recept rovat következő tagja mellőzi az édességet, helyette más vizekre evez – akár szó szerint is, hiszen ma egy halfélével ismerkedhettek meg. Őszintén bevallom, azért esett a választásom erre a receptre, mert ki nem állhatom a halat (és egyéb vízi élőlényeket), így már eleve ki volt zárva a lehetőség, hogy festés közben megkívánjam ezt a fogást. Persze csirkés változatban bármikor jöhet… Tehát, íme egy grillezős kedvenc halkedvelőknek.

Grilled salmon skewers with garlic and dijon recipe - watercolor print from the design box Goods from our garden

(tovább…)

Csinálj zine-t! – egy estényi terápia

Let's make zine out of collage - a tutorial

Van abban valami felszabadító, amikor az ember úgy alkot valamit, hogy az ég világon semmilyen célja nincs vele. Ebben a szellemben, kicsit talán terápiás célzattal álltam neki pár hete a saját kis zine-em elkészítésének.

No de mi is az a zine (ejtsd: „zín”)? Leegyszerűsítve a zine egy egyedi vagy kis példányszámú újság/füzet/rövid könyv, ami szinte bármilyen tartalommal megtölthető, hiszen saját terjesztésű, így a publikálás semmilyen cenzúrába nem ütközik. Gyanítom, hogy a ’zine’ szó a ’magazine’ rövidítéséből született, bár erre nincs bizonyítékom.

Nem mondhatom, hogy a zine készítésének szabályai lennének (az egésznek pont a tökéletes szabadság a lényege), trendek azonban megfigyelhetők. Ehhez képest az én kis zine-em viszonylag rendhagyó, talán inkább miniatűr scrapbook-nak kéne nevezni, de hát Shakespeare óta tudjuk, hogy a név igazából nem mérvadó.

Lényeg a lényeg, összeollóztam egy aprócska önismereti füzetet. Mondhatni szó szerint, ugyanis kollázs technikával dolgoztam, szabtam, ragasztottam, téptem. Az eredeti ötletet Jordan Clark egyik videójából merítettem, amiben bemutatja, hogyan kell A4-es papírból kis füzetet hajtogatni. Nem lennék igazi jegyzetfüzet-őrült, ha nem álltam volna neki azonnal, hogy legyártsam a saját füzetkémet.

(tovább…)

Recept rovat – málnás cupcake

Újabb darabbal bővül a recept rovat, ezúttal egy több receptből általam összeollózott cupcake került az ecsetem hegyére. Sajnos amikor az ember ilyen cukorfalatokat fest (szó szerint…), akkor minden diétához való saláta és zabpehely feledésbe merül, mert nálam egy jó tömény süteménnyel még egy avokádó sem szállt versenybe soha… (így került rám az plusz néhány kiló ;)).

Rasberry cupcake recipe - watercolor print from the design box Goods from our garden

(tovább…)

Kipróbáltam #4 – maszkoló folyadék

A series about experimenting with new techniques - masking fluid for watercolor.

A kipróbáltam rovat ezúttal egy kissé rendhagyó módon jelentkezik: most nem egy teljesen új technikával tettem kísérletet, hanem egy akvarellhez készült kiegészítővel: a maszkoló folyadékkal.

Az akvarellel dolgozók már tudhatják, hogy ezzel a technikával fehér felületeket nem lehet festeni. Aki fehérre vágyik, annak az adott részt egyszerűen üresen kell hagynia, így a papír fehérje adja a színt. Ez azonban gyakran nem is olyan egyszerű: tegyük fel például, hogy egy zord téli égboltra fehér hópelyhek kavargását varázsolnád. Akkor most egyesével körbe kéne festegetni a milliónyi hópelyhet? Na erre a problémára találták fel a maszkoló folyadékot.

Mi ez a rovat?

Az illusztráló workshop egyik konklúziója ez volt: elkényelmesedtem, nem kísérletezek új technikákkal, egyszerűen beleültem az akvarellbe. Persze nincs abban semmi rossz, ha az ember belemerül egy médiumba és kitanulja annak minden csínnyát-bínnyát, de sok izgalomtól esik el az, aki a lábujját sem teszi ki a komfortbuborékon kívülre. Ezért úgy döntöttem, hogy egy új sorozatot indítok: megismerkedek számomra új technikákkal és szépítgetés nélkül megírom a csupasz tapasztalatokat.

(tovább…)

Júliusi naptár

Szép jó reggelt! Úgy néz ki, hogy sikerült kipipálni az év felét – egyelőre számomra vegyes eredményekkel – minden esetre az évértékelést meghagyom későbbre, most inkább a júliusra koncentrálok. Remélem, a rák jegye kicsit visszavesz a szokásos hőhullámokból, egyelőre kellemesen telítődtem velük júniusban, és nem igénylem a továbbiakat.

A meleg jegyében pacáztam össze a júliusi letölthető naptárat is, a forró napok és a tavak hűse ihlették az ehavi vízfesték pöttyöt. Mit szóltok hozzá?

hand-painted calendar for download 2017 June

A naptárat megint több méretben készítettem el, így bármilyen monitoron, sőt okostelefonon is használhatjátok őket.

Méretek: 1024×768 | 1280×720 | 1440×900 | 1920×1080 (utóbbi telefonra)

Amikor nem vagyok kreatív…

How to get over artist's block - a personal story.

A „hogyan legyek illusztrátor?” kérdésre az egyik legtöbbször adott válasz így hangzik: gyakorolj minden egyes nap (és nekem aztán elhihetitek: elég sokszor pötyögtem be ezt a kérdést a Google-ba). Na de mi van akkor, ha egyszerűen nem megy?

Az utóbbi időben kicsit nehezebb időszak köszöntött rám, így annak ellenére, hogy kifejezetten aktív, produktív lélek vagyok, gyakran festés vagy írás helyett inkább passzív tevékenységekkel töltöttem az időmet: olvastam, filmeztem, vagy a barátaimmal csacsogtam. Pedig sem lusta, sem fegyelmezetlen nem vagyok.

De hogy is van az, hogy nem megy?

A profik persze tagadják az ihlet létezését, és én is határozottan hiszem, hogy ha megfelelően stimulálom a képzeletemet, a jó ötletek lassan elkezdik egymást generálni. Ugyanakkor nem mondhatom, hogy nem ismerem a „nem jön az ihlet” című magánszámot, de számomra ez inkább azt a (kissé depresszív) állapotot jelöli, amikor már ahhoz sem érzek elég erőt, hogy a kreatív csápjaimat birizgáljam.

(tovább…)

Nyári utazókészlet kreatívoknak

Pocket watercolour travel kit essentials

Nem mondhatom, hogy az a fajta alkotó lennék, aki reggeltől estig vázlatokat rajzol, és saját kezűleg kell megörökítenie mindent, amit lát, nekem a festés egy intimebb dolog, amire kellő időt és nyugalmat kell szánnom. Ezzel együtt semmilyen utazásra nem szeretek úgy elindulni, hogy nincs nálam az egész kóceráj, ha netán mégis rám törne a leküzdhetetlen alkotóvágy. Szerencsére az „egész kóceráj” elfér egy kisebb retikülben is.

Amit magammal viszek

Festés nincs akvarellpapír, ecset, festék és víz nélkül. Ez még kiegészül a vázlatokhoz szükséges ceruzával, radírral, és pár firkalappal. Mivel szeretek kifejezetten kicsiben festeni, ez az egész elfér egy A5-ös borítékban. Et voilá, ennyi az utazószett.

(tovább…)

Recept rovat – a tökéletes reggeli

Nem, nem most jön a nagy bejelentés, miszerint életmód magazin műfajba lép az Imelda Green’s, de elképzelhető, hogy találkoztok majd receptekkel a blogon, ugyanis újabban ételillusztrációval is foglalkozom.

Az alábbi költeményt teljes három évig fogyasztottam szinte minden egyes reggel, így most – hogy már le is festettem – megosztom veletek is.

The perfect breakfast - print from the design box Goods from our garden

(tovább…)