„Alkotni mindenki tud” – interjú Vágyi Gabriellával

Vágyi Gabriella art

Ellivel, a Vágyi Gabriella Art megálmodójával kicsit több, mint egy éve találkoztam egy karácsonyi vásárban, ahova az illusztrációival ellátott termékekkel érkezett. Hamar kiderült, hogy több ponton egyezik az érdeklődési körünk, mi több, Elli szintén építészmérnök. Az alábbiakban egy kisebb interjút készítettem vele, amelyben többek közt a teljes munkaidő melletti festésről és az alkotói folyamatáról mesél.

Mi vonz az akvarellben, miért ezt a médiumot választottad?

Az akvarellt a légiessége és a gyönyörű színei miatt szeretem leginkább. Gyönyörű áttetsző színeket lehet vele létrehozni, de erőteljes, élénk színeket is, ezáltal sokféle hatást lehet vele elérni. Imádom, ahogyan a színek egymásba folynak, és gyönyörű átmeneteket hoznak létre, illetve hogy a festéknek van egy saját játéka, hiszen a vizes papíron önfejűen folyik erre-arra – ezt részben szeretem hagyni neki, kedvelem ezeket az irányított véletleneket, szerintem ettől csodálatos lesz egy akvarellkép. Emellett azért is ezt választottam, mert ez egy viszonylag gyors technika, legalábbis gyorsabb, mint mondjuk az olajfesték. Ez azért fontos számomra, mert főállásban építészmérnök vagyok, így csak munka után, illetve hétvégén tudok festeni, ily módon egy olajkép van, hogy hónapokig készül nálam.

(tovább…)

„Egy jó rajzszakkörnek is lehet terápiás hatása”

Annak ellenére, hogy Magyarországon igen magas a pszichés betegségek aránya, még mindig bátorságra van szükség ahhoz, hogy pszichológushoz forduljunk. Legbensőbb titkainkat a mai napig nehéz egy „idegennel” megbeszélni, ám sokan elfelejtik, hogy az önkifejezésnek nem a beszéd az egyedüli módja. A művészetterápia azoknak is megadja a kommunikáció lehetőségét, akik szavak nélkül küzdenének meg életük nehézségeivel. Szerdahelyi Zsuzsanna művészetterapeuta mesélt élményeiről.

Pontosan mi a művészetterápia? Miért dönt valaki úgy, hogy ehhez a módszerhez fordul?

A művészetterápia kifejezésről sokan először képzőművészet-terápiára asszociálnak, holott ez több médiumot foglal magába: létezik zeneterápia, mozgásterápia, drámaterápia is. Választani egyrészt ösztönösen lehet – aszerint, hogy ki mihez érez valamilyen affinitást – másrészt egy idő után a terapeuta is rájön, hogy mi illik jobban a pácienshez. Én iparművészként képzőművészet-terápiával foglalkozom, ami célja – mint bármilyen más terápiának – az önkifejezés. A különbség csak annyi, hogy itt képi áttétellel tehermentesíthető a szervezet a benne rekedt feszültségektől. Bizonyos dolgokat nagyon nehéz szóban elmondani, ha azonban ezeket nem tudjuk kifejezni, az meg is betegíthet bennünket. Egy alkotással elmondott élmény több szempontból jó: egyfelől nem kell feltétlen beszélni róla, nem kell, hogy azonnal olvasható legyen, mint egy írás. Másfelől harmadik, kézzelfogható elemként jelen van a kliens és a terapeuta közt, ami a beteg esetleges manipulációját is megnehezíti.

painting-1454131

Kép forrása

Van egy egyetemes szimbolikája az alkotásoknak, ami olvashatóvá teszi őket?

A szimbolika teljesen egyéni. Szimbólumalkotó lények vagyunk, testünk jelzései is a szimbólumok közvetítésével tehetőek közölhetővé, kifejezhetővé. Nagyon sok rajz kell ahhoz, hogy ezt ki lehessen bogozni, de alapvetően én nem vagyok híve az analizáló terápiának, az általam képviselt módszer elsősorban tapasztalaton alapul. Meggyőződésem, hogy az alkotó tevékenység önmagában, értelmezés nélkül is segíthet a traumatikus élmények feldolgozásában. Az ember – ha ezt néhányan el is felejtették – képekben gondolkodik. A képzőművészet-terápia nagy előnye, hogy képi úton olyan belátásokhoz, megkönnyebbüléshez, felismerésekhez vezet, amelyek segítenek örömtelibb életet élni.

Hogyan zajlik ez a gyakorlatban?

Ennek a terápiás formának ugyanazok az eszközei, mint a képzőművészetnek: a rajzolás, a festés, a mintázás. A terapeuta feladata, hogy olyan védett környezetet adjon, amelyben a belső én biztonságban feltárulhat. Kamaszkorban a legtöbben átélnek egy rajzi törést, és ha akkor nem folytatják a rajzolást, felnőttként ügyetlennek érezhetik magukat – holott festeni, rajzolni mindenki tud. Ezt a gátlást festőgyakorlatokkal próbáljuk oldani, például vizes alapú festéssel, minden elvárás nélkül. Gyakori, hogy ezek a szétfolyó, diffúz elemek már önmagukban belső képeket hívnak elő. Előfordul, hogy valaki ekkor látja, hogy más technikával fogja folytatni, és ezzel nincs semmi baj: egyfajta szabadságot próbálok adni, hogy a kliens átéljen valamit, amit talán gyermekkora óta nem tapasztalt meg. Nem arra biztatom, hogy beszéljen traumáiról, hanem lehetőséget adok, hogy egy tevékenység síkján újra átélhesse azokat.  Többen depresszió kapcsán jönnek hozzám, és ebben az összetört állapotban nem is hiszik el magukról, hogy mire képesek. Nagyon szép példák vannak arra, hogy emberek hogyan fedezik fel magukban (újra) a tehetséget.

(tovább…)

Szeretnivaló tökéletlenség

Aki kacsintgatott felnőtt színezőkre, az bizonyosan találkozott már a Pandala-szigetek kis lényeivel. Az első magyar felnőtt színező megalkotójával, Parádi Orsolyával egy kávé mellett beszélgettem művészeti elvekről, inspirációról és persze műhelytitkokról.

2016_04-paradi-orsi-WEB-by-bakimihaly-2

Fotó: Baki Mihály

Nem vagy végzett grafikus. Hogyan jutottál el mégis a színező rajzolásig?

Az ornamentika műfaját mindig is nagyon szerettem, de a család tele van iparművészekkel, így a rajzolás egyfajta örökség. Az első igazán részletgazdag grafikáim gimnazista koromban születtek, később jelentek meg illusztrációim a Beszélő folyóirat tudományos rovatában, aztán ezt egy időre félretettem.  Az érzés azonban végig megvolt, hogy kéne alkotni valamit, ebből lett végül a Mesekavics. A kisfiam születése után kezdtem a Dunaparton kavicsokat gyűjteni, azokat festettem meg, és ezek a kis kavicslények végül egy komplett univerzumot alkottak meg. Ezt követően írtam meg a Mesekavics kreatív alkotókönyvet (Pagony kiadó, 2014) gyerekeknek, de úgy éreztem, hogy ezekben a figurákban több van, így végül ők köszönnek vissza a színezőimben is, kicsit bonyolultabb formában. A könyv készítése közben ugrott be, hogy jó lenne egy történet arról, kik ezek a lények és hol élnek, így lett a színező címe Pandala-szigetek. A „Pandala” szó egyébként úgy született, hogy a külföldi megjelenés kapcsán kísérletezni kezdtem a szavakkal – a Mesekavics lefordítva nem hangzott jól – és végül a „pan” és a „mandala”, valamint a „panda” és a „koala” szavak összevonásával alkottam meg azt, ami igazán tetszett.

(tovább…)