Boldog karácsonyt!

christmas2016_hu

Ahogy az már lenni szokott, a december meglehetősen hajtósra sikerült, így karácsony előtt már nem jelentkezem úgy bejegyzéssel. Úgy döntöttem, hogy a következő pár napot a családomnak szentelem, így a blog kicsit elcsendesedik majd, de ne féljetek, szilveszter előtt azért még csurran-cseppen valami. :)

Addig is nagyon boldog ünnepeket kívánok Nektek, próbáljatok lelassulni, amennyire lehet, és nem túlaggódni ezt az időszakot. Végülis, ez nem katasztrófa, csak karácsony :)

Blogszülinap Vol. 2

blogbday0_hu

Kicsiny internetes kuckóm ma ünnepli második szülinapját! Persze irtó sok dolog történt ez alatt a két év alatt: többszöri költözködés (kezdve a tumblr-rel, folytatva a wordpress-szel), lusta hetek (amikor diplomáztam és aludni sem jutott időm, nem hogy blogolni), intenzív hetek (idén szeptemberben, mikor úgy döntöttem, hogy előre megírom 2016 összes blogbejegyzését), sírás, nevetés, és persze ismerkedés jobbnál jobb bloggerpajtikkal.

Sokat törtem a fejem, hogyan ünnepeljem meg a blogszülinapot, ám a jobbnál jobb ötletek közé bepofátlankodott a magánélet, így most inkább egy kis visszatekintő következik. Adná magát, hogy felidézzem “gyermekem” növekedésének fontosabb pillanatait, de a jó szülő módjára tudom, hogy ez a sztori első sorban nekem fontos, így most nem untatlak Benneteket a Nagy Pillanatokkal.

Helyette inkább összegyűjtöttem egy 5-ös listát arról, melyik bejegyzéseket kedveltétek a legjobban Ti.

(tovább…)

A nap bloggere voltam

nap_bloggere_blog

A múlt héten ért az a megtiszteltetés, hogy a nap bloggere lehettem a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége Facebook csoportban. Egészen meglepődtem, mikor bejelöltek a bejegyzésben, mert teljesen kiment a fejemből, hogy korábban jelentkeztem erre a játékra – de annál nagyobb volt az öröm, főleg hogy olyan szuper kérdéseket kaptam. Köszönöm Nektek!

Mi ez?

A Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége – nem meglepő módon – egy bloggereket és olvasókat összehozó csoport a Facebookon. A csoport vezetői időről időre valamilyen játékkal színesítik a csoport életét, ilyen a jelenleg is futó Nap bloggere kérdőív. Ebben a játékban kiválasztanak egy-egy blogot a jelentkezők közül, akinek a csoport tagjai 24 órán át kérdéseket tehetnek fel, a blogger pedig egy bejegyzésben válaszol.

Ezeket kérdeztétek tehát Ti:

Anikó Hegedüs Honnan nyersz inspirációt műveid elkészítésénél? Mitől tudnak egy művész munkái időről időre megújulni?

Érdekes, hogy 25 évnyi rajzolás és festés során az inspiráció sosem volt igazán probléma. Számomra a megújulás sokszor azt jelenti, hogy felfedezek egy másik témát, más irányzatot, amivel eddig nem foglalkoztam, és abba mélyedek bele. Korábban nagyon szerettem portrét rajzolni, most inkább az illusztráció vonz, aztán ki tudja, lehet, hogy 10 év múlva karikatúrát fogok rajzolni. Ha egyszer elkezd izgatni egy irány, mindig sokat böngészek az interneten, hogy megtaláljam a téma legjobbjait, és kielemezzem, miért is olyan szuperek ők, de most éppen a növények érdekelnek, így többet járok a természetbe.

(tovább…)

Műhelytitkok #2 – ez történt a nyáron

summer_blog0_hu

Miközben a szokásos nyári henyélés azért nem maradt ki a programból, Imelda háza táján sok projekt futott. A blog még számomra is meglepő ütemben fejlődött (köszönöm Nektek!), már látom, hogy szívesen olvassátok a kreatív témájú cikkeket. Mindez persze nem jelenti azt, hogy abbamaradt volna a kreatívkodás, így most engedek a kísértésnek, és megmutatom, miken dolgoztam a nyáron.

(tovább…)

Így léptem túl a “tehetségtelen” címkén

overcome_being_untalented_blog_hu

A világ imádja a címkéket. A fő ok, ami miatt egy bizonyos korban abbahagyjuk a kreatívkodást, hogy “tehetségtelennek” bélyegeznek minket. Az alkotás ugyan komoly gyógyító hatással bír, egy ponton mégis úgy döntünk, hogy bölcsebb dolog, ha meghagyjuk az arénát azoknak, akik tehetségesek, tehát megérdemlik, hogy alkossanak. Persze ez mind hazugság…

(tovább…)