Őszintén? Semmit… Nagyon szeretem ugyan a zenét (bizonyos fajta zenét legalábbis ), de a csöndet mindennél többre becsülöm. Nem vagyok azonban folyamatosan ez a ZEN-manó, a zenehallgatási szokásaim leginkább az alkotói folyamattól függenek: bizonyos helyzetekben jó a háttérzene, máskor nem. Íme tehát, így dolgozom én:

Tervezési fázisban

A munkafolyamat mindig a rajz/képeslap/bármilyen kreálmány megtervezésével kezdődik. Ebben a szakaszban biztos, hogy nem hallgatok semmit. A csönd segít abban, hogy kizárólag a munkára koncentráljak, így semmi nem tereli el a figyelmem. Ha nagyon muszáj, egy kávézó háttérzaja mellett még tudok dolgozni, de az otthonom csöndje a legideálisabb (kivéve, ha az otthonom épp nem csöndes, mert mondjuk a szomszéd felújít, ilyenkor jön a képbe a kávézó). Ha valami környezeti katasztrófa okán nem tudom a csöndes környezetet előállítani, akkor marad az eső hang, vagy a tibeti zenélő tálak, de szerencsére ez ritkán fordul elő.

Az inspirálódó fázisban

A tervező legjobb barátai a Google és a Pinterest, melyeket megint csak nesztelenül pörgetek végig. Előfordul, hogy felteszek valami klasszikust, még ritkábban valami nagyon jól ismert együttest, ami nem köti le túlzottan a figyelmemet – végül is vizuális tartalmat keresek – de amint olvasásra kerül a sor, azonnal némaságba burkolózok.

Alkotás közben

Skiccelni továbbra is néma üzemmódban szoktam, de amint elérkezik a festés-varrás-ragasztás-manuális munka ideje, felteszek valamit. Tulajdonképpen ez a kedvenc fázisom, mert egyrészt ekkor már látszik, hogy a végeredmény szuper lesz (mi más? :)), megéri a fáradtságot, másrészt nagyon szeretek a színekkel pacsmagolni. Itt már nyugodtan hallgathatok, ami jól esik, leggyakrabban pedig valamilyen hangoskönyv esik jól (csak olyan, amit már olvastam korábban, hogy ne kelljen folyamatosan koncentrálni), vagy valamilyen opera. Amellett, hogy zeneileg is nagyon szeretem az operát, rettentően élvezem a sztorit, amit úgy követek rajzolás közben, mint egy énekelt hangoskönyvet.

Az utómunka idején

Ez általában az illusztrációknál kerül elő, szkennelés után még manipulálok kicsit Photoshop-ban. Ez szintén nem igényel túl kemény agymunkát, inkább a „klikkelő izmomat” veszi igénybe, úgyhogy visszatérhetek a jó öreg hangoskönyvhöz.

Olyan bandákat csak ritkán hallgatok, akikkel együtt lehet énekelni, mert általában képtelen vagyok ellenállni a kísértésnek, hogy rázendítsek (a környezetemre tekintet nélkül), ez viszont egy másfajta koncentrációt igényel. Takarításhoz, mosogatáshoz persze kiváló, de a hangszálaim az ujjaimmal nem kompatibilisek. Így aztán leggyakrabban – a barátaim közt gyakran derültséget keltve – süketnéma üzemmódban dolgozom.

Ti hogyan szerettek dolgozni? Felraktok valamilyen zenét, vagy ti is a csendet részesítitek előnyben?