Nem mondhatom, hogy az a fajta alkotó lennék, aki reggeltől estig vázlatokat rajzol, és saját kezűleg kell megörökítenie mindent, amit lát, nekem a festés egy intimebb dolog, amire kellő időt és nyugalmat kell szánnom. Ezzel együtt semmilyen utazásra nem szeretek úgy elindulni, hogy nincs nálam az egész kóceráj, ha netán mégis rám törne a leküzdhetetlen alkotóvágy. Szerencsére az „egész kóceráj” elfér egy kisebb retikülben is.

Amit magammal viszek

Festés nincs akvarellpapír, ecset, festék és víz nélkül. Ez még kiegészül a vázlatokhoz szükséges ceruzával, radírral, és pár firkalappal. Mivel szeretek kifejezetten kicsiben festeni, ez az egész elfér egy A5-ös borítékban. Et voilá, ennyi az utazószett.

Ami a festéket illeti, egy régi anilines változattal mászkálok, amit nagyon szerencsésen csomagoltak. Ezzel a fajtával az utóbbi időben nem találkoztam művészellátókban (10+ éve vásároltam belőle 2 palettát Szegeden), de már egy ideje nyálcsorgatva nézegetem a Winsor & Newton miniatűr akvarellcsomagját, ami ugyan nem két fillér, de minden tekintetben prémium minőségnek tűnik (még egy összecsukható ecset is része a készletnek). Ha ez kívül esik a büdzsén, nyugodtan választhatod minden papírboltban kapható, gyerkőcöknek szánt anilines vízfestéket, a kis A5-ös mappába gond nélkül belefér az is.

A tolltartó-mizériát szintén nem aggódom túl: egy rottring, rottringhegy, radír, két ecset és egy tűfilc kerül a kis műanyag tokba (amit mellesleg a nagypapától örököltem). Teljesen indokolatlan módon néha egy tusrajzokhoz való mártogatós toll is van nálam, tintát azonban soha nem viszek magammal, mert rettegek, hogy a vízben oldhatatlan tus a cuki nyári ruháimon köt ki – légmentesen záró üveg ide vagy oda. Az ecsetek utaztatása kényes feladat: a kis mókusszőr ecseteim a legkisebb behatásra is összenyomódnak, szétcincálódnak (ilyenkor leginkább úgy néznek ki, mintha részegek lennének, csak utána nem tudnak regenerálódni). Jobb művészellátókban kis műanyag kupakkal ellátva vásárolhatók az ecsetek, de természetesen ezeket már rég elvesztettem, így kénytelen voltam saját kreálmánnyal előállni: jelenleg az ecsetek szívószálak felvágásával készült kalapkákkal kirándulnak. Ez a megoldás nagyjából 6-8-as méretű ecsetig működik (utóbbi már csak a meki-féle vastagabb szívószállal), efelett még nem próbálkoztam, ha van tippetek, osszátok meg!

A környezettudatosság divatja engem is beszippantott, így nem vagyok egy műanyagpárti nőszemély, de a papírból készült mappáim az intenzív használatban igen hamar rongyosra koptak, úgyhogy az egész garnitúra egy bilikék műanyag borítékban utazik, ami egyelőre gond nélkül bírja a strapát.

A dolog trükkös részét a végére hagytam: mi a helyzet a vízzel? Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, ez egy helyben is meglehetősen olcsón hozzáférhető anyag, tehát kis befőttesüvegekkel csak olyankor szaladgálok, ha kifejezetten a semmi közepén szándékozom festeni – és hogy őszinte legyek, így még nem jártam. Keverőpalettát szintén nem hordok magamnál: egy kedves mosolyért cserébe bármelyik kávézós megszán egy csészealjjal, végszükség esetén pedig a firkalapjaim valamelyikét is használhatom erre a célra.

Utazásra termett eszközök

Az utóbbi pár napban többen is elküldtétek nekem a legújabb festős őrületről szóló videót: a Viviva Color Sheets nevű új találmány – úgy tűnik – nagy hódításnak indul, mert különösen könnyen hordozható, nem folyik, látszólag ideális, ha utazásra is magaddal vinnéd a kreatív cuccaidat.

Fizikai valóságában ugyan még nem tettem próbát ezzel a termékkel, az eddigi bemutatók azonban nem keltették fel bennem a birtoklási vágyat különösebben. Egy jó barátom szavaival élve a készlet tele van „fagylalt színekkel”, amelyeket ráadásul keverni sem lehet.

Ha már itt tartunk, sokkal izgalmasabbnak látom waterbrush nevű találmányt (valaki tudja, hogy van ez magyarul?). Ez egy olyan ecset, amelynek a szára megtölthető vízzel, így kiküszöbölhető a befőttesüveg-cirkusz. A víz mennyiségét kézzel szabályozod, nagyjából olyan formában, ahogy a fogkrémet nyomod ki a tubusból. Ez a termék még ugyancsak tesztelésre vár.

A négy oldalon leragasztott akvarellpapír úgyszintén praktikus dolog, ha utazás alatt nem tudsz uralkodni a festőszenvedélyeden. Ha sok vízzel dolgozol, általában ajánlatos leragasztani a papírt, különben száradás után meghullámosodik. Hogy ne kelljen ragasztószalagot és rajztáblát cipelned (amire felragasztod a lapot, ugyebár), a művészellátók feltalálták ezt az igen praktikus(nak tűnő) alkalmatosságot. Ezt a terméket a Canson jóvoltából már volt szerencsém kipróbálni, de nem igazán váltotta be a hozzáfűzött reményeimet: a kész mű nagyon nehezen választható le a tömbről (végül egy sniccer segítségével sikerült csak), a szélek pedig még így is meglehetősen rusztikusra sikeredtek. Ezzel együtt az igen alkalmatos mérete miatt (A6) ez az akvarelltömb is gyakran landol a kék mappámban, még ha újra nem is fogom venni.

Ti szoktatok utazásra kreatív cuccokat vinni? Hogyan csomagoljátok őket?