Emlékszel arra  boldogságra, amikor a kezedbe kaptad a Harry Pottert, és az addig mesevilágnak hitt varázslat hirtelen olyan részletességgel és komolysággal tárult eléd, hogy minden hihetővé, sőt valóságossá vált? Nos, nagyjából ez a helyzet Wil Huygen A manók című könyvével is.

Állítólag egy könyvet sem szabad a borítója alapján megítélni, de lássuk be, hogy A manók esetében ez lehetetlen. Egyébként nem is akkora mellényúlás, a könyv ugyanis pont ilyen gyönyörű illusztrációkkal van tele, mint ami a borítón is látható.

Nagyon szűken összefoglalva a manók faja elsősorban Skandináviában illetve Európa hegyvidékein élő faj, amelynek a létezését sok ember kétségbe vonja, a manó ugyanis rejtőzködő életmódot folytatva az emberlakta területektől távol éldegél. A manók jelenléte azonban nélkülözhetetlen a természetben, leginkább az erdei állatok érzik meg a manók segítségét, mikor eltévednek, megsérülnek, vagy csapdába esnek. Erről a fajról kapunk részletes leírást Wil Huygen könyvében.

A manók egy a tudományos biológia könyv és a mesekönyv határán egyensúlyozó olvasmány, amelyről még nem sikerült megfejtenem, hogy felnőtteknek vagy gyerekeknek szól. Miközben megismerünk mindent a manóvilágban a testfelépítéstől kezdve a betegségeken és lakhatáson át a társadalmi rend működéséig, olyan kifejezésekbe botlunk, mint „magas prosztaglandinszint”, vagy megismerhetjük a kerámiaedény pontos kémiai összetételét (a manó keramikus is). Nem éppen gyerekbarát, hacsak nem tudományos érdeklődésű a csemete.

Ugyanakkor a manócsalád hétköznapjai és a könyv második felében olvasható elbűvölő mesék a kisebb gyerkőcök számára is tartogatnak boldog perceket – nem beszélve Rien Poortvliet gyönyörű rajzairól. Ezek a képek abba a kategóriába tartoznak, amelyekkel órákon át elvan a gyerek(lelkű felnőtt), mert annyi részlet rejlik bennük, hogy azok bogarászása egészen beszippantja az embert.

A holland szerzőpáros 1976-ban jelentette meg A manókat, amely egy sorozat első tagja lett, ám a többi könyvet (tudtommal) nem fordították le magyarra. A könyvek alapján rajzfilmek is készültek, amik nagyon helyesek ugyan, de az eredeti képi világtól messze vannak. Tegyük hozzá: számomra a skandináv manók által intenzív amerikai akcentussal beszélt angol nyelv sem túl szimpatikus.

A manók egy olyan természetközeli életszemléletet közvetít, amely a magamfajta városi népet mindig valamilyen nosztalgiával tölti el, miközben a gyerekek is magukénak érzik. Ugyanakkor muszáj megemlítenem azt, ami első olvasásra még nem tűnt fel, de másodjára már piszkálta a csőrömet, nevezetesen hogy a manók erőteljesen patriarchális társadalomban élnek, illetve nem tökéletes az egyenlőség hím -és nőnemű manó között. De ez csak amolyan bele-kell-kötnöm-valamibe.

A manók egy olyan könyv, amely tökéletes elfoglaltságot kínál egy hideg téli estére, ha éppen lassulásra vágysz egy hektikus nap után. Fogj egy bögre herbateát, gyújts gyertyát és tanulj a manóktól – akik számára a depresszió és egyéb mentális problémák ismeretlenek, így nem meglepő módon 300 évig is elélnek. :D