Így léptem túl a “tehetségtelen” címkén

overcome_being_untalented_blog_hu

A világ imádja a címkéket. A fő ok, ami miatt egy bizonyos korban abbahagyjuk a kreatívkodást, hogy “tehetségtelennek” bélyegeznek minket. Az alkotás ugyan komoly gyógyító hatással bír, egy ponton mégis úgy döntünk, hogy bölcsebb dolog, ha meghagyjuk az arénát azoknak, akik tehetségesek, tehát megérdemlik, hogy alkossanak. Persze ez mind hazugság…

Kreatív lény vagyok, egész életemben rajzoltam és festetettem, a körülöttem lévők mégis lebeszéltek arról, hogy művészi pályára lépjek, mert nem voltam elég “tehetséges”. Többen gondolták úgy, hogy majd csak abbahagyom a rajzolgatást, ha megtalálom az álommunkahelyet. Később építészetet tanultam, ahol szintén többen igyekeztek elhitetni velem, hogy jobb, ha távol tartom magam a művészettől. Ezért is olyan nagy szó, hogy pár évnyi sikertelen álommunkahely-keresés után visszatértem az ecsetekhez és papírokhoz, egy kreatív blogot vezetek, és tökéletesen elégedett vagyok olyan mennyiségű tehetséggel, amennyi jutott.

Hogy csináltam? Kicseleztem a világot. Rájöttem, hogy a tehetség nem feltétlenül egy létező kategória. A “tehetséges” jelzőt csupán a világ aggatja ránk, hogy összehasonlíthasson másokkal. De térjünk vissza egy pillanatra a kezdetekhez: miért rajzol a gyerek? Mert az boldoggá teszi! Nem érdekli, hogy amit rajzol, az a végén a valóság pontos mása vagy sem. Vitatható, hogy szükséges-e egyáltalán az alkotást minőségi címkével ellátni, mikor valójában nem a végeredmény, hanem az alkotási folyamat az, ami lényeges.

A kritika persze érzékeny pont. De ahogyan egy nálam okosabb ember mondta: “a kritikában az a jó, hogy nem muszáj megfogadni”. Úgy döntöttem tehát, hogy az építő jellegű kritikát megfogadom, mert előbbre visz, a többi pedig kuka.

No meg persze csaltam is egy kicsit. Elbújtam a “tehetségtelen” jelző mögött, és azt csináltam, amit akartam. A “tehetségtelen” embereken nincs nyomás, hogy valami nagyszerűt alkossanak, így valahol emögött a kegyetlen megbélyegzés mögött ott rejlik a szabadság is.

Így tértem vissza az íróasztal mellé és győztem meg magam, hogy mégis van valami közöm a művészethez – mint ahogyan mindenkinek van, aki élvezi az alkotást, az úgynevezett “tehetségtől” teljesen függetlenül.

 

Comments (6)

  • Augusztusi körkép | Személyes – Kittenish

    szeptember 1, 2016 at 12:23 du.

    […] Így léptem túl a “tehetségtelen” címkén | Imelda Green’s Handmade Products […]

  • Műhelytitkok #2 – ez történt a nyáron – Imelda Green's

    szeptember 2, 2016 at 8:17 de.

    […] Zahra oldalán megjelent az első vendégposztom angolul, amit magyarul is olvashattatok a […]

  • Blogszülinap Vol. 2 – IMELDA GREEN'S

    január 11, 2017 at 3:21 du.

    […] Így léptem túl a tehetségtelen címkén […]

  • Kipróbáltam #1 – Anilin – IMELDA GREEN'S

    január 25, 2017 at 1:55 du.

    […] A sóher kezdő 9 elengedhetetlen festőkelléke Műhelytitkok #3 – Rajziskolában voltam Így léptem túl a “tehetségtelen” címkén […]

  • Műhelytitkok #8 – Ez történt a télen – IMELDA GREEN'S

    március 19, 2018 at 4:48 du.

    […] sikerült lenyelni a békát. Nyilván csak engem ért meglepetésként, hogy mégsem vagyok olyan tehetségtelen, mint vártam, bár még mindig 10-15 percet fújtatok az üres papír előtt, mielőtt meghúzom […]

  • Művészképzés: igen vagy nem? – IMELDA GREEN'S

    augusztus 20, 2018 at 10:33 de.

    […] alkotó fejében válik monológgá, valahogy így: “Ez a munka nem ér semmit, tehetségtelen vagy, és mivel a tehetség veled született, ezért akár le is húzhatod magad a vécén, belőled […]

Post a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Previous Post

Next Post