Barion Pixel

Készítsd Te a naptáradat 2017-ben! (letölthető sablonnal)

make_your_own_calendar_blog0_hu

Bevallom, kicsit szomorú voltam, mikor december elején feltettem a blogra az utolsó letölthető háttérkép naptárat. Én is szerettem csinálni, Ti is szerettétek, de jövőre kicsit változtatok, így ez a sorozat nem folytatódik. Beugrott viszont, hogy ha már én nem, Ti azért nyugodtan csinálhattok magatoknak naptárat 2017-re, az ünnepek alatt pedig jól eshet egy kis magányos rajzolgatás a nagy családi találkozók után.

Persze a következő évre is rengeteg fantasztikus készen letölthető naptár áll rendelkezésre, de az egy másik műfaj, mint az otthon gyártott variáció. Leginkább tehát inspirációnak összegyűjtöttem pár kedvencet (korábbi évekből is), így ha épp ötlet híján vagytok, akkor is legyen miből alkotni.

make_your_own_calendar4_hu

Képek forrásai: 1, 2, 3, 4, 5, 6

Most Te jössz!

Készítettem egy teljesen minimál stílusú naptársablont, amit a blogkönyvtárból tudsz letölteni. (A blogkönyvtár ingyenesen elérhető, csupán fel kell iratkoznod. Már feliratkoztál? Katt ide!) A sablon A4-es formátumban készült és a papírnak kicsit több, mint a fele áll rendelkezésre, hogy kiteljesítsd a kreativitásodat, de nyugodtan kinyomtathatod A3-ban vagy A5-ben is, ha nagyobb vagy kisebb naptárat szeretnél. A csomagban két naptár-variáció van, az egyik a hónapok neveivel, a másik anélkül, ha pont kalligrafikus betűkkel írnád fel, hogy „Március”.

make_your_own_calendar3_hu

Így csináld

Nyomtasd ki a naptáralapokat. A papírválasztásnál vedd figyelembe, hogy milyen technikát fogsz alkalmazni. Ha például festeni szeretnél, a legjobb választás az akvarellpapír, amit azonban nem minden otthoni nyomtató fogyaszt jó étvággyal. Ilyenkor a legjobb, amit tehetsz, hogy elsétálsz a legközelebbi fénymásolóba, és megkéred őket, hogy a magaddal hozott akvarellpapírra nyomtassanak. Ne válassz túl vastag papírt, mert azt még a víziló-nyomtatók sem kedvelik (semmiképp ne legyen 200 gramm/m2-nél vastagabb!). Ugyanakkor ha például markertollal rajzolnál vagy kollázst ragasztanál, nyugodt szívvel választhatsz egy egyszerű DIPA rajzlapot (180 g/m2), amire akár otthon is lehet nyomtatni. A sima fénymásolópapírt azért igyekezz elkerülni, mert előfordulhat, hogy gagyi lesz a végeredmény, inkább egy kicsit vastagabb papírt válassz.

Ezek után ereszd el a fantáziádat és dekoráld a naptáradat, ahogy jól esik. Fotókon szépen mutat, ha mind a 12 lap hasonló stílusban készül el, de ha ez nem sikerül, akkor se keseredj el, egyszerre úgyis csak egy hónapot fogsz majd látni a falon, nem egymás mellett az összes képet.

Make your own calendar for 2017!

Ha elkészültél a rajzolással, dekorálással, akkor már csak annyi a dolgod, hogy valamilyen formában a falra juttatod a naptárat. A spirálozás elég egyértelmű módszer, ezt fénymásoló szalonokban viszonylag olcsón megcsinálják. Mindenképp fém spirállal kérd, a műanyag – bár olcsóbb – túl élénken idézi az egyetemi jegyzetek hangulatát (értsd: igénytelen). A spirálozás mellett azonban ma már nagyon sok kreatív módja van annak, hogy felakasszunk egy képet vagy naptárat. A klipszes megoldással például nem kell kilyukasztanod a művedet, ráadásul nagyon stílusosan fest, de ha már lyukasztásról szólunk, a spárgára felfűzött naptár is szépen mutat. Ha fal mellett áll az íróasztalod, vagy a konyhapolcra helyeznéd el az új naptárat, akkor használhatsz csipeszes írótáblát is, nagyon vagányan néz ki.


Post a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous Post

Next Post

Adatkezelési tájékoztató | Általános Szerződési Feltételek