Kipróbáltam #4 – maszkoló folyadék

A series about experimenting with new techniques - masking fluid for watercolor.

A kipróbáltam rovat ezúttal egy kissé rendhagyó módon jelentkezik: most nem egy teljesen új technikával tettem kísérletet, hanem egy akvarellhez készült kiegészítővel: a maszkoló folyadékkal.

Az akvarellel dolgozók már tudhatják, hogy ezzel a technikával fehér felületeket nem lehet festeni. Aki fehérre vágyik, annak az adott részt egyszerűen üresen kell hagynia, így a papír fehérje adja a színt. Ez azonban gyakran nem is olyan egyszerű: tegyük fel például, hogy egy zord téli égboltra fehér hópelyhek kavargását varázsolnád. Akkor most egyesével körbe kéne festegetni a milliónyi hópelyhet? Na erre a problémára találták fel a maszkoló folyadékot.

Mi ez a rovat?

Az illusztráló workshop egyik konklúziója ez volt: elkényelmesedtem, nem kísérletezek új technikákkal, egyszerűen beleültem az akvarellbe. Persze nincs abban semmi rossz, ha az ember belemerül egy médiumba és kitanulja annak minden csínnyát-bínnyát, de sok izgalomtól esik el az, aki a lábujját sem teszi ki a komfortbuborékon kívülre. Ezért úgy döntöttem, hogy egy új sorozatot indítok: megismerkedek számomra új technikákkal és szépítgetés nélkül megírom a csupasz tapasztalatokat.

Mi ez, és hogyan működik?

A maszkoló folyadék valójában egy latex alapú, sűrűn folyó paszta, amely teljesen vízálló, ezért azok felületek, amikre felvisszük, szárazak, és ezzel együtt fehérek maradnak. Nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy folyékony ragasztót, vagy az úgynevezett „üvegmatrica festéket”, azzal a különbséggel, hogy a maszkoló folyadék a felvitel után pár perccel már száraz. Ezek után bátran festhetünk, ami jól esik, majd a festék száradása után visszaszedjük a már megszáradt maszkolót (ami eddigre már gumiszerűen nyúlik). A maszkoló folyadék alatt lévő felület teljesen fehér maradt, mivel itt nem érte (víz)festék a papírt.

A series about experimenting with new techniques - masking fluid

A következőképpen dolgoztam én:

  • megrajzoltam a mintát ceruzával
  • felkentem a maszkolót azokra a helyekre, amelyeket fehéren akartam hagyni. Erre a célra először egy ecsetet használtam/tettem tönkre. Nyilvánvaló, hogy használat után vízzel nem lehet kimosni az ecsetet (mivel a maszkoló vízálló, ugyebár), az olaj szintén hatástalan. Ha mégis elbarmolnál egy ecsetet (ahogy én tettem), az internet szerint vazelinnel tudod helyrehozni a kárt, de ezt egyelőre nem próbáltam. Azóta egy fogpiszkáló hegyével próbálom felvinni a maszkoló folyadékot – ami egyébként kicsit vékonyabb vonalat is eredményez, több kontrollom van afelett, hogy mit rajzolok.
  • megvártam, ameddig a maszkoló megszáradt, majd festettem.
  • mielőtt visszaszedtem a maszkolót, megvártam, amíg a festék tökéletesen megszáradt. Ez nagyon fontos, hiszen a kis dörzsölő mozdulatok, amikkel visszaszedem a pasztát, teljesen tönkreteszik a még nedves alkotást: nem csak a festéket kenem szét, de a papír textúráját is felsértem. A pontos mozdulatokat ebből a videóból tanultam el.

A series about experimenting with new techniques - masking fluid

Mit, hol, mennyiért?

Ez az üveg maszkoló folyadék az Úristen, festek! művészellátóból származik, 590 Ft-ba került, és ahogy jelenleg áll a helyzet, úgy tűnik, hogy egy életre elég lesz. Alapvetően nem egy túl különleges kiegészítőről van szó, így – elvileg – bármelyik művészellátónak árulnia kell.

Mennyi időbe telik ezzel dolgozni?

A száradási idő miatt valamennyire meghosszabbítja a festési időt, de az egész alapvetően azért lett kitalálva, hogy megkönnyítsék az akvarellező életét, így mindenképpen rövidíti a folyamatot ahhoz képest, mintha egyesével kellene körbefesteni a hópelyheket/csillagokat/akármit.

A series about experimenting with new techniques - masking fluid

Ilyennek találtam

Számomra egyelőre macerás a maszkolóval dolgozni, mert nem tudok kellőképpen határozott vonalakat húzni – kicsit olyan a végeredmény, mintha remegő kézzel festettem volna. Feltételezem, a fogpiszkáló nem a legideálisabb választás az anyag felvitelére, ha van jobb tippetek, kérlek osszátok meg! Ugyanakkor csillagok, hópelyhek, egyéb pontszerű objektumok kihagyására tökéletes, aminek borzasztóan örülök (már alig várom a karácsonyi szezont, hogy megint bevessem). Először tartottam a maszkoló visszaszedésétől, főleg a papír textúráját féltettem, de ezen a téren pozitív meglepetés ért: a dolog nagyon egyszerű, és problémamentes.

Ti próbáltátok már a maszkoló folyadékot? Mik voltak a tapasztalataitok?


Ha szívesen értesülnél a további bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre!



Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *