Barion Pixel

Műhelytitkok #7 – Ez történt októberben

What happened this October - a month in the life of an illustrator

Nincs mit tagadni, az október egy ámokfutás volt. No nem éppen csak az eszeveszett mennyiségű munka miatt – bár az is képviseltette magát – hanem az élmények olyan sokaságától, amit még nem volt időm egészen feldolgozni. Így született ez a poszt, némileg terápiás jelleggel.

Grafikus leszek!

Intézményesített rajzoktatástól való irtózás ide vagy oda, már egy ideje piszkálja a csőrömet, hogy hiába dolgozom grafikai munkákon állandóan, ilyen végzettségem nincs. Addig addig piszkálta, hogy végül tavaly eldöntöttem, munka mellett belevágok a grafikai képzésbe. Némi tanakodás (és egy illusztrációs workshop) után a Corvin rajziskola győzött, így október eleje óta náluk töltöm minden szerda és péntek estémet. Bár az élményeimről hosszabban is mesélek majd, annyit azért elmondok, hogy megszakadok a munkában, és ezt rettentően élvezem. A rengeteg – néha vállalhatatlanul soknak érzett – feladat nagyon jó hatással van a kreativitásomra, arról pedig szó sem lehet, hogy ne rajzoljak minden egyes nap, vagy legalább agyaljak a feladatokon. Pillanatnyilag felfoghatatlan, hogy ezt az élettempót júniusig végig kell tolnom, de reményeim szerint majd egy ponton hozzászokok.

What happened this October - a month in the life of an illustrator

Blogvilág

Végre napvilágot látott egy szerelemprojekt, amelyen már hónapok óta dolgozom Zsófival (Kittenish) és Ágival (Csillagsarok). A ZODA Stúdió mindhármunk blogos tapasztalataiból építkezve segíti a magyar blogszféra résztvevőit, hogy a youtube-erek mellett azért az írás rajongói is találjanak valamilyen fogódzót, ha blogba vágnák a fejszéjüket. Az ötlet a 2016-os Cosmopolitan Blogger Day élményeiből született, amelyen egyébként idén is részt vettünk – természetesen októberben –, immár ZODA Stúdióként. Ebben a projektben bőven kiélhetem a grafikus vénámat (a dizájn első sorban az én vállamon nyugszik), de emellett végre írhatok olyan más szenvedélyeimről, mint maga az írás, vagy a social media.

A régen várt kikapcsolódás

Nyáron igencsak gyérre sikerült az utazó körkép, de a mehetnék sosem hagy egészen nyugodni, így októberre jutott egy adag régóta várt, és némi váratlan utazás is. A Magas-Tátrát lengyel és szlovák oldalról is körbejártam – kétszer – de megfordultam Stockholmban, Egerben és Bécsben is. Ez a néhányezer kilométer a csodás kikapcsolódás mellett azt is eredményezte, hogy mintegy három hétre kivontam magam mindennemű alkotó tevékenység alól. Ezért is történhetett, hogy ebben a hónapban kevesebb bejegyzést olvashattatok a blogon, illetve hogy a mai napig nem sikerült egészen utolérnem magam a teendőkkel – bár a heti egy blogposztot azért igyekszem tartani.

What happened this October - a month in the life of an illustrator

És persze némi illusztrálás

Hiába töltöttem ki október napjainak 24 óráját, azért a 25. és 26. órában még maradt egy kis idő az illusztrálásra is. Evelinnel, a Honeybear alkotójával már dolgoztam együtt korábban is a tavaszi, illetve nyári design dobozokon, most viszont a karácsonyra gyúrunk rá együtt. 5 akvarellel festett erdei állatka várja, hogy gazdára találjon: egy róka, egy mackó, egy őzike, egy rénszarvas és egy mókus. A Projekt Showroom karácsonyi popup store-jában, (Budapest, Paulay Ede u. 29.), a Csokiszegben (Kőszeg, Várkör 69.), vagy az Etsy virtuális polcán csücsülnek, és keresik a szerető gazdit.

A karácsonyi lapok mellett egy kis esküvői dekor is felkerült a palettára. Dittával már rég óta terveztünk együtt dolgozni, a november 4-i esküvő kiállításra pedig már fizikai valójában érkezett meg egy meghívó-ültetőkártya-asztalszám-menü csomag. Bátran állíthatom, hogy Lina és Károly fiktív személyek ugyan, de nagyon meg voltak elégedve az esküvői dekorációjukkal :)

What happened this October - a month in the life of an illustrator

Így teltek tehát az októberi 26 órás napok. Halványan reménykedem, hogy a következő hónapok kevésbé telnek majd stresszesen, bár egyetlen izgalmas megkeresést sem tervezek visszautasítani, úgyhogy ha közös munkán gondolkodnál velem, keress bátran így is! :)

Te mivel töltötted a szép októberi napokat?


Post a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous Post

Next Post

Adatkezelési tájékoztató | Általános Szerződési Feltételek