Blog post

Műhelytitkok #9: freelancer lettem


Aki látta az első vlogomat, az elgondolkodhat rajta, vajon hogyan mehet egy 8 órás állásban dolgozó ember egy csütörtöki nap közepén ügyfelekkel találkozni. Sosem volt titok, hogy a blog, az illusztráció és a grafika mellett teljes állásban dolgozom – na ez az, ami pár hónapja megváltozott.

Miért? Avagy háttérinformáció dióhéjban

Az egyetemen építészetet tanultam, és diploma után hamarosan 3D modellezőként kezdtem el dolgozni egy multinál. Még egyetemen voltam, mikor már teljesen világos volt, hogy belőlem nem lesz építész, és ha munkába is állok a szakmában, akkor ez csak átmeneti lehet. A multi rendszer alapvetően ellenkezik az életvitelemmel, de egy saját vállalkozás beindításához valamennyi tőkére is szükség volt, amihez a multi adta meg a lehetőséget.

Hogyan?

Nagy álmok és tervek ide vagy oda, az ember hajlamos elúszkálni egy kellemesen langyos mocsárban, akármilyen bűz is árad körülötte. Szép lassan azon kaptam magam, hogy már 1, másfél, majd 2 éve dolgozom ugyanott, halogatva a felmondást.

Nem is tudom, hol kezdődött… Talán ott, amikor beiratkoztam a grafikus képzésre, és hirtelen megháromszorozódott a munka. Vagy a karácsonyi hajtásban… Vagy talán januárban, amikor minden várakozással ellentétben nem ugrott vissza a felkérések száma. Akárhogy is, a helyzet kezdett egyre nyomasztóbbá válni: ennyi elfoglaltság mellett nem tudtam teljesíteni egy olyan multinál, ahol százféleképp igyekeztek megkötni a kezem, és ahol nem értettem egyet sem a célokkal, sem a módszerekkel. A cég szép lassan a prioritási lista legaljára került. A döntés hamar megszületett: nem szívjuk tovább egymás vérét. Az elhatározás közös megegyezésből született, ami akkor éppenséggel nem legyezgette a hiúságomat, utólag azonban hálás vagyok érte: ki tudja, mikor hoztam volna meg a döntést egymagamban? Meghoztam volna-e egyáltalán?

I became a freelance watercolor artist - Behind the scenes #9

Egy (pár) hónap szorongás

Március elejétől tehát a magam ura lettem.

*apró jó tanács magamnak: ha felmondasz a munkahelyeden anélkül, hogy tárt karokkal fogadna egy másik, azt ne februárban tedd*

Bár egyetlen pillanatra sem bántam meg a döntésemet (azóta sem), azért a március nehéz hónap volt. Ekkor még viszonylag hideg és sötét van, a téltől elcsigázott lelkem pedig mindennek érezte magát, csak tettre késznek nem. Megrendelések jöttek-mentek, de folyamatosan azon pánikoltam, hogy ez az életvitel mennyire lesz fenntartható. Lesz-e következő ügyfél? Érdekel-e bárkit is, hogy mivel foglalkozom? Akkor még nem voltam teljesen felvértezve rá, hogy ez az érzés állandó lesz, és nem szorongani kell rajta, hanem megpróbálni együtt élni vele.

Az élet most

Szívesen mondanám, hogy március óta minden megváltozott, hogy kicsattanok a lelki egészségtől, és mondj fel te is, ha megteheted. Ennyire azonban nem rózsaszín és klisés az összkép. Még mindig nem szoktam meg, hogy csak 1-2-3-4 hétre előre látom a munkáimat, vagy hogy ha a párom nincs velem, akkor akár három nap is el tud úgy telni, hogy csak a tükörképemhez szólok néhány biztató szót. Nyomaszt, hogy a járulékaimért hirtelen én lettem felelős, és hogy szinte soha nem kapok visszajelzést a munkámra.

*apró jó tanács: ha otthonról dolgozol, igyekezz úgy szervezni a dolgokat, hogy legalább napi egyszer kimozdulj. Ha nem megy, akkor kétnaponta… Igen, én is introvertált vagyok, imádok egyedül lenni, de a teljes izoláció szorongást okoz.*

De elmondhatom, hogy önazonos vagyok. 100%-ban azt csinálom, amiben hiszek, úgy osztom be az időmet, ahogy jónak látom. Ilyen értelemben az egyetemhez képest a multi visszalépés volt, mert itt nagyjából úgy kezelik a kollégákat, mint az óvodásokat: ettől eddig dolgozz, ettől eddig ebédelj, ettől eddig pisilj. Kösz, nem. Ha a műszaki egyetem valamire megtanított, akkor az a hatékony időbeosztás. Már nem kell olyan emberekkel eltöltenem 9 órát naponta, akik negatív hatással vannak rám, és azon aggódni, hogy lesz-e elég szabadságom az évre – nyilván nem, mert éjjel-nappal dolgozom. Viszont nem kell magyarázkodnom és engedélyt kérnem rá, hogy egy keddi napon Esztergomba utazzak a párommal, miután mindketten végigdolgoztuk a hétvégét.

*apró jó tanács: a hétvégét nem csak szombat-vasárnap tudod megtartani, de az fontos, hogy adj magadnak pihenőt a héten.*

I became a freelance watercolor artist - Behind the scenes #9

És mi lesz ezután?

Látod, engem is foglalkoztat ez a kérdés… Ameddig fut a freelancer szekér, addig utazom rajta, ha megáll, keresek más járművet. Igyekszem elfogadni, hogy az élet változásokból áll, így semmi értelme azon aggódni, hogy lesz-e újabb megrendelés, maradhatok-e a szabadúszó pályán, vagy vissza kell mennem egy irodába dolgozni. Addig is igyekszem minél több új dolgot kipróbálni, és maximálisan kihasználni az időt az önmegvalósításra.

Neked van tapasztalatod ilyen jellegű életmódváltással kapcsolatban? Esetleg éreztél hasonlót munkahelyváltáskor? Írd meg nekünk kommentben!


Comments (2)

  • Réka

    július 3, 2018 at 10:04 de.

    Kedves Imelda!

    Nagyjából 5-6 napja olvasgatom a blogod mindenfajta bejegyzéseit, pedig csak az anilines vízfesték kapcsán jutottam ide, véletlen. Nagyon tetszik a blog vizuális megjelenése, és az, hogy bátran vállalod a lelki mozgatórugóid feltárását is. Még a kétségeket, félelmeidet is megosztod, amit szerintem kevesen tennének meg, főleg vállalva a nevüket/arcukat.
    Szóval csak így tovább, és kívánom, hogy fusson nagyon soká, jól és biztonságosan az a bizonyos szekér!

    Réka
    egy magát kreatívnak tartó, fejlődni vágyó tanító

    1. Imelda

      július 9, 2018 at 8:10 de.

      Köszönöm a biztató szavakat, Réka! <3 Néha elbizonytalanodom, hogy érdemes-e folytatni a blogod, de az ilyen kommentek kapcsán mindig bebizonyosodik, hogy igen, érdemes :)

Post a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Previous Post

Next Post