-
Decemberi naptárak
Mától elérhető az év utolsó vízfesték pacája! A piros természetesen a december elengedhetetlen színe, de egy pici kék is befigyel rajta. Mondhatnám, hogy hóra, jégre és hidegre gondoltam, mikor ezzel a pacával játszottam, de igazából csak kedvelem a vörös és a türkiz kombinációját. Remélem, ti is így vagytok ezzel, és örömmel használjátok majd a monitorokon. […]
-
Alternatív adventi kalendárium, avagy decemberi kreatív kihívás
Az adventi kalendáriummal szemben mindig is ellentétes érzelmekkel viseltettem: egyrészt nagyon izgalmas dolog minden nap kinyitni valami kis csomagot, és így napról napra készülni az ünnepre, másrészt viszont ki nem állhatom a fölösleges csetreszeket – márpedig 24 darab értelmes, kisméretű cuccot összehalászni nem kis kihívás. Ezen közben az is eszembe jutott, hogy mostanság a világ […]
-
Blogszülinap vol. 3 – így zajlik a blogger egy hete
3 évvel ezelőtt a mai napon publikáltam az Imelda Green’s blog első bejegyzését. Persze nem itt, és nem ilyen formában, de mégis büszkén jelentem, hogy azóta többé-kevésbé folyamatosan jönnek a posztok a blogon. Az Imelda Green’s eredetileg azzal a céllal született, hogy – akár egy kihívás – konzisztens alkotásra buzdítson. Az első pár tervezgetős hónapban […]
-
Műhelytitkok #7 – Ez történt októberben
Nincs mit tagadni, az október egy ámokfutás volt. No nem éppen csak az eszeveszett mennyiségű munka miatt – bár az is képviseltette magát – hanem az élmények olyan sokaságától, amit még nem volt időm egészen feldolgozni. Így született ez a poszt, némileg terápiás jelleggel. Grafikus leszek! Intézményesített rajzoktatástól való irtózás ide vagy oda, már egy […]