3 évvel ezelőtt a mai napon publikáltam az Imelda Green’s blog első bejegyzését. Persze nem itt, és nem ilyen formában, de mégis büszkén jelentem, hogy azóta többé-kevésbé folyamatosan jönnek a posztok a blogon.

Az Imelda Green’s eredetileg azzal a céllal született, hogy – akár egy kihívás – konzisztens alkotásra buzdítson. Az első pár tervezgetős hónapban meg sem fordult a fejemben, hogy a blogolás kapcsán új barátokat szerezhetek vagy mélyebb ismereteket szerezhetek a social media marketing területén, azt azonban már akkor is láttam, hogy a minőségi blog jó pár extra munkaórát jelent majd.

Októberben a Cosmopolitan Blogger Day-en el is hangzott az egyik – feltételezhetően laikus – vendég szájából a kérdés: hogyan lehetséges munka mellett igényes blogot létrehozni, ha ez nyilvánvalóan ennyi plusz energia befektetésével jár?

Arra gondoltam tehát, hogy a blogszülinap alkalmából egy kis betekintést engedek abba, hogyan telik a blogger egy hete. Az október meglehetősen sűrű hónap volt nálam, így ez többé-kevésbé reprezentatív képet nyújt arról, hogyan zajlik az Imelda Green’s blog működ(tet)ése egy ilyen időszakban. Az alábbiakból kiderül, hogy én is azok közé a bloggerek közé tartozom, akik szeretik legalább egy hónapra előre megtervezni az összes posztjukat – néha még előrébb, így semmilyen meglepetés nem állhat útjába a rendszeres posztolásnak.

Hétfő – munkahelyi kiküldetésben vagyok

A hétfő a Railjet Bécsig közlekedő járatán indul hajnalok hajnalán, ugyanis kátnapos munkahelyi kiküldetésen vagyok. Szerencsére Bécsig nagyjából 2,5 óra áll rendelkezésemre, ami alatt ki tudom rakni az eheti blogbejegyzést, meg tudom osztani a Facebook-on, be tudok időzíteni további két Facebook-posztot a hétre, és még egy új bejegyzésnek is neki tudok állni.

A nap az irodában telik, a bloghoz még gondolatban sem nyúlok egészen estig. Némi magamhoz-térési-idő után este fél 8-kor folytatódik a munka: egy hotel törpe méretű íróasztalánál előkapom az akvarell felszerelést – amit természetesen magammal hoztam a kiküldetésre – és este 11-ig dolgozom. Ha a fejhallgató a fülemen van és a kedvenc hangoskönyvemet hallgatom, fel sem tűnik, hogy nem otthon vagyok.

Kedd – a kiküldetés második fele

A nap ismét az irodában indul, ám szerencsére a délután második fele már az enyém. Újabb 2,5 órás vonatút vissza Budapestig, ami remek alkalom, hogy befejezzem az előző nap félbemaradt blogposztot, majd lefordítsam angolra (nincs is jobb a kétnyelvű blognál…). Mivel az elmúlt 2 napban szinte végig angolul kommunikáltam, már a kisujjamban van a fordítás, de azért mégis zombi üzemmódban ugrok le a vonatról, csak annyi erőm marad, hogy kirakjak egy képet az Instagramra (ahol bekattintom, hogy ez jelenjen meg a Twitteren és a Tumblr-ön is).

Szerda – a grafikáé a főszerep

A szerdák nem túl blogbarát napok, hiszen a délutánokat munka után általában a Corvin Rajziskola grafika képzésén töltöm. Ezúttal azonban más a helyzet – no nem a képzés marad ki, csupán arról van szó, hogy a barátom későn ér haza, én meg egy angyal vagyok, és ébren várom. 3,5 órányi tervezőgrafika után este 9-kor indul az illusztráló üzemmód, ami nagyjából fél 12-ig tart. Eddigre már a másik felem is hazaér, és az én kezemből is kifordul az ecset.

Csütörtök – ismét blogger vagyok

Az előző nap készült illusztrációkat az irodában secperc alatt digitalizálom, de az utómunka későbbre marad, délután retusálom az apró hibákat, maradék grafitfoltokat. Miután délután még mindig van némi energiám, előkapok egy rég óta kép nélkül hányódó blogbejegyzést a wordpress vázlatai közül, és legyártom hozzá a képeket. Ma mázlim van: egy ajánlót készítek, amelyben illusztrátorokat vonultatok fel, így nem kell saját fotókat készítenem. Ezzel együtt a képek összevágása azért jó néhány kattintást igényel – nem beszélve a megfelelő forrásmegjelölésről. Miután készre szerkesztem a bejegyzést, feltöltöm az összes linket, már egészen karácsonyi hangulatba kerülök (psszt… spoiler!). Még van egy órácskám, így gyorsan összedobok egy naptársablont 2018-ra – hiszen úgy szerettétek a 2017-eset, legyen akkor idén is! A csütörtök megint Insta-nap, lefekvés előtt még gyorsan kirakok egy képet.

Péntek – admin tevékenység zajlik

A péntek rövid nap a munkahelyen, így több idő jut a blogra. Hónap vége van, tehát sürgősen meg kell szerkesztenem a novemberi hírlevelet, majd ezt is átültetni ékes angol nyelvre. Mivel már meguntam, hogy csak a múlt havi bejegyzésekről tájékoztassalak titeket (hát még ti hogy unhattátok…) új tematikát találok ki a hírlevélnek: ezúttal téma szerint gyűjtöm össze a cikkeket, a novemberi hírlevélben „az alkotás anatómiáját” választom a hónap fókuszának.

A grafikai képzésem digitális órájának kezdete előtt még marad idő befejezni az egyik novemberi blogposzt angol fordítását. Szerencsére a 2,5 órányi Photoshop képzés nem szív le egészen (lévén a tananyag nagy része nem újdonság), így pénteken este viszonylag tiszta fejjel érek haza.

Szombat – nem látok ki a kamera mögül

A blogger szorgalmas ugyan, de azért mégsem robot, a lustálkodás neki is jár: a szombat délelőtt most az egyszer nem telik produktívan. Ezt később megbánom, a fények ugyanis ilyenkor már hamar eltűnnek a horizonton, fotózni pedig csak természetes fényben tudok. Igen, az elmúlt 2 hónapban alig kattant a fényképező, így lassan kifogy az Instagramra szánt fotógyűjteményem, az új bejegyzésekhez szükséges képekről pedig már ne is beszéljünk. Délután 4-ig mintegy 150 kép készül – persze nagy részük használhatatlan, ám jó néhány blogposzthoz elkészül a nyersanyag.

A sötétség beálltával irány az íróasztal. A következő hétre ígértem egy komplett esküvői csomag elkészítését, amelyben van meghívó, asztalszám, névtábla és menü is. Mindennek egy rózsákkal és hortenziákkal teli akvarell csokor az alapja, amit még lefekvés előtt meg akarok festeni. Referenciakeresés, vázlatrajzok, majd festés, az egész pakk jóval több időt vesz idénybe, mint szeretném – hiába, a hortenzia nem épp az a haladós virág – így a szombat fáradtan és kicsit türelmetlenül ér véget.

Vasárnap – business üzemmódban vagyok

Egy hosszú és ismét lusta reggel után sikerül digitalizálni a hortenziás festményt. Az utómunka meglehetősen macerásnak ígérkezik: az apróbb szkennelési hibákat módosítani kell, majd az egész grafikai anyagot összerakni digitálisan. A munka jó hangulatban zajlik, az eredmény látványos. Délutánra be van ütemezve egy meeting, de előtte még van idő egy kicsit rászerkeszteni az előző nap lőtt képekre is. A fotók jól sikerültek, nagyrészt csak a fényeken és a kontraszton kell javítani, ám néhol komolyabb beavatkozásra is szükség van (hoppá, lemaradt a kép sarka… nem baj, odaollózzuk egy másik képről! Egy csoda ez a Photoshop…).

Odakinn tombol az orkán, mégis ki kell mozdulni: egy rövidke megbeszélést tartunk egy közeli kávézóban, ahol kiderül, hogy januárra komplett jógasorozatot illusztrálok Áginak, a Csillagsarok bloggerének. A projekt egészen lázba hoz, mikor hazaérek, inkább ezt a sorozatot tervezgetném a maradék fotós utómunka helyett, de a képszerkesztés mégis sürgősebb.

A hét még egy utolsó Insta-poszttal zárul, ahol szokás szerint bekattintom, hogy a képet ossza meg a Twitter és a Tumblr is. Valamilyen női megérzés hatására átkattintok a Tumblr-re, hogy megnézzem, ott mi a helyzet, majd konstatálom, hogy az Insta június óta nem osztja meg a posztjaimat a Tumblr-ön, hiába van linkelve a profilom. Éljen. Hajtépés. Újralinkelés, reménykedés, hogy a legközelebbi bejegyzésnél már nem lesz gond.

Így zajlott tehát október utolsó hete. És hogy mikor jut idő a családra és a barátokra? Nos, ők a világ legjobb és legtürelmesebb emberei, akik nyafogás helyett inkább megpaskolják a vállamat, letesznek egy csésze teát az asztalomra, aztán csöndben kisétálnak a szobából, és szépen kivárják, hogy lecsengjen ez az időszak. Ők azok, akik nélkül az Imelda Green’s blog nem futhatna kitartóan már 3 éve, és fejlődhetne tovább folyamatosan, és akiknek állandóan hálás vagyok a megértésért és türelemért.