Volt már olyan érzésed, hogy valaki feltett egy kérdést, vagy elmondta a véleményét a művészetről általában, netán jó tanácsokat osztogatott, és ezek után úgy voltál vele, hogy inkább eldobnád az eszközeidet és elmennél egy „normális polgári szakmába”? Esetleg pont azért hagytad abba a kreatívkodást (akár hobbi szinten is), mert valaki megmondta a tutit?

Ezek a megszólalások sokszor jó szándékkal, sőt, a pozitivitás jegyében hangzanak el, nekem mégis az a tapasztalatom, hogy hátráltatják a kreatív folyamatot. Olyannyira, hogy néhány ilyen mondat már a belső hangommá vált.

Ebben a bejegyzésben tehát magammal beszélgetek – a belső hangom megszólal, én pedig válaszolok neki – de azért te is hozzáteheted a mondandódat a poszt végén.

1. Légy eredeti/szakadj el a hagyományostól!

Kevés bénítóbb dolog van, mint amikor eredetiséget várnak az embertől. Minél inkább küzdök érte, hogy valami „nagyot alkossak”, annál bénább lesz a végeredmény. Nincs új a nap alatt, és ha valami teljesen „egyedi” pattan ki a fejemből, rövid időn belül azt is megtalálom a Pinterest-en. Valójában mindenki egyedit alkot, aki a saját kezével dolgozik, hiszen még egy olyan nyomot senki nem fog hagyni a papíron, mint én. Légyszi szakadj le erről, mert csak begörcsölök tőle…

2. Légy jobb a versenytársaidnál!

Ez nem egy verseny. Rengeteg szuper tehetséges illusztrátor dolgozik a szakmában, akik mind saját kézjegyet hagynak a munkájukon. Ha azon stresszelek, hogy jobb legyek a versenytársaimnál, az megakadályoz abban, hogy a saját stílusomra koncentráljak. Önmagam másokhoz való hasonlítgatása a lehető legmérgezőbb dolog, amit művészként tehetek, úgyhogy kösz, nem kérek a versenytársazásból. Egész biztosan lesz olyan ember, aki pont az én munkámat fogja keresni és megtalálni. Ha meg nem, akkor is boldoggá tett a munkafolyamat.

3. Az élet túl rövid ahhoz, hogy…

Már megint ez a rohanás… Ez az a mondat, ami miatt az életem egy soha véget nem érő munkanap, ami miatt bűntudatot érzek, ha leteszem az ecsetet/egeret, és csak akkor tudok nyugodtan aludni, ha előtte pontosan számba vettem, mennyi hasznos dolgot csináltam aznap. Nyilván nem akarom elvesztegetni azt a földtörténeti viszonylatban vett tizedmásodpercet, ami viszont az én szemszögemből nézve azért nem annyira kevés. De kérlek, hagyjál pihenni, semmit tenni, időt elb*szni néha!

4. Ne erőltesd, majd jön…

Na azért ne essünk át a ló túloldalára, jó? Ha nem erőltetném akkor is, amikor „nincs kedvem hozzá”, akkor ebből az egészből soha nem lenne semmi. Muszáj, hogy néha a fegyelem nyerjen, mert van ennek a kreatív dolognak egy „vállalkozás” nevű oldala is, ami nélkül csak egy rajzolgató HTB lennék. Szóval néha igenis kell erőltetni, és nem fog ettől leesni a karikagyűrű az ujjamról.

5. Meg tudod te ezt oldani, olyan kreatív vagy!

Mi van? Nem, nem vagyok kreatív! Sőt, kifejezetten befeszülök tőle, ha megrendelésre kell kreatívnak lennem. Van egy szakmai tudásom, amit az ügyfeleim rendelkezésére bocsátok, ez az, amivel kereskedek, nem a kreativitásom. A kreativitásom hol velem van, hol nyaralni megy, minden esetre nem akarom elvárni tőle, hogy állandóan a nyakamon lógjon és parancsra rendelkezésre álljon. Ne várd te se!

Sokszor nagyon nem egyértelmű, hogy mi lehet bénító megnyilvánulás a másik számára. A fenti mondatok egy része kifejezetten „pozitívként” él a mai köztudatban, engem azonban sokkal inkább korlátoz, mint előre visz.

Van ilyen idegesítő kis belső hangod neked is? Mik azok a mondatok, amiktől falra mászol?