Nemrég készült velem egy interjú – erről majd később – és az egyik kérdés úgy szólt: mi vagy ki inspirál?

Nem ez az első eset, hogy ezt a kérdést valamilyen formában megkapom, és ilyenkor magas fokozatra kapcsol az egóm, hogy na most kell valami okosat mondani, de jellemzően inkább az történik, hogy teljesen zavarba jövök és csak hebegek-habogok valamit. Az igazság az, hogy már a kérdést sem értem.

Az illusztráció, amiben mozgok, egy alkalmazott művészeti ág. Szóval ha nagyon erőltetni akarjuk ezt az inspiráció-témát, akkor az illusztrációs brief inspirál, amiben az ügyfél elmondja, mit akar látni, én meg elkészítem.

De valahogy a női megérzésem azt súgja, hogy aki ezt a kérdést teszi fel, nem egészen erre a hübele-bumbele válaszra kíváncsi. Inkább az érdekli, hogy ha magamtól, magamnak készítek egy-egy alkotást – ami egyébként annál ritkábban fordul elő, minél inkább az illusztrációból él az ember – akkor ki vagy mi áll egy rajz születése mögött.

De ez megint egy megválaszolhatatlan kérdés, mert a válasz, hogy

minden és semmi.

Minden engem ért élmény, benyomás, tapasztalat, de semmi nagyon konkrét dolog vagy konkrét személy. Nagyon ritkán megesik az ilyesmi – pár éve pl. Jonna Jinton videói inspirálták az egyik karácsonyi képeslapomat – de az esetek döntő többségében ez nem ennyire egyértelmű.

Néhány közhelyet persze én is el tudok puffogtatni, és mint a közhelyekben általában, ezekben is sok igazság van: inspirál az a nagyjából 1200 alkotó, akit az instagramon követek és nap mint nap látom a csodálatos munkáikat. Rettentően inspirálnak a hallgatóim, akiknél látom a fejlődést, ebből születnek új, kreatív tanítási megoldások. Vagy csak simán büszke vagyok rájuk. De inspriál egy-egy múzeumlátogatás, könyvek, amiket olvasok, a természet vagy épp a youtuberek, akiknek a csodás videóit nézem nap mint nap.

És akkor van egy darkosabb vonal is. Inspirálnak a saját mentális problémáim – amivel messze nem azt akarom mondani, hogy a mentális probléma jó dolog, vagy szükséges az alkotáshoz, de ha épp próbálom megérteni az agyműködésemet, akkor ebben tud segíteni az alkotás. Néha. De nem mindig. És ugyanebbe a sötét kategóriába tartozik, amikor a politikai helyzet miatti eszméletlen frusztráltságom valamilyen alkotás formájában tör a felszínre. Inspirálna a magyar politikai helyzet? Bizonyos értelemben igen, de abszolút nem abban a csillámpóni értelemben, ahogy ezt a kérdést általában felteszik az alkotóknak.

Ebből talán már érthetővé válik, hogy a “mi inspirál” kérdés jóval messzebbre mutat, mint hogy ki a kedvenc illusztrátorom – mellesleg ha ez a kérdés érdekel valakit, tegye fel bátran. Ha viszont mégis az eredeti inspiráció-kérdést kell megválaszolnom, akkor itt nem csak a kedvenc művészeimről lesz szó, hanem a traumáimról, a kedvenc filozófiai irányzatamról, a politikai nézeteimről, feminizmusról, LMBTQ-helyzetről, szorongásról, kertészkedésről, fan fictionről, zenéről, csillagászatról, párkapcsolatról, ételekről és még sok-sok egyéb dologról, amik a személyiségem milliónyi aspektusát adják. Ebből adódóan a válasz leginkább az itt és mostban értelmezhető, holnap már valószínű valami más inspirál, ahogy a személyiségem is napról napra változik.

Most így feldereng a szemem előtt az elképzelt kérdező kicsit döbbent, kicsit zárkózott arca, és látom az agyában forogni a fogaskerekeket, amint azon töri a fejét, hogy lehetne minél hamarabb meglógni, mert itt rövidesen olyan oversharing következik, amire sosem készült fel.

Mindenki megnyugvására mondhatom, nem ez jön. Épp csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy

ha tényleg őszintén szeretném megválaszolni ezt a kérdést, az nagyjából 3 pszichológiai ülést jelent,

nem pedig egy ártatlan interjút.

Ha ezek után mégis kíváncsiak vagytok rá, hogy épp ebben a pillanatban milyen dolgok inspirálnak, írjatok bátran kommentet, de kérlek, legyetek konkrétak. Milyen alkotók, milyen zenék, milyen könyvek, stb. Akkor könnyebben maradunk az emészthetőség határain belül. :)