Legnagyobb örömömre terjed az ige: már a családban is kezd kibontakozni a kreativitás. Miután azonban a közvetlen környezetemben is felütötte a fejét az a betegség, hogy fénymásolópapírra próbálnak festeni, úgy éreztem, itt az idő részletekbe menő leírást adni az alapanyagokról. Mármint részletesebbet, mint a 9 elengedhetetlen festőkelléket elemző cikk. Ez a cikksorozat az ecsetek aprólékos boncolgatásával indult, ma pedig a papírokról tartok kiselőadást. A mottó: Felejtsd el a fénymásolópapírt!

Miért fontos a papír?

Képzeld el, hogy egy régi nagy festő tanítványa vagy, és olajfestékeket keversz a műhelyben. Milyen arcot vágnál, ha a mester fénymásolópapírra akarna festeni a gondosan kikevert festékekkel? Na ugye! Ahogyan olajfestékkel vászonra dolgozunk, úgy a többi médiumnak is megvan a maga ‘hordózója’. Nem mindegy, milyen papírra dolgozol szénnel, ceruzával – vagy esetünkben akvarellel.

Az akvarellpapírnak – mivel az akvarell vízzel operál – sokkal nagyobb felszívóképességgel kell rendelkeznie, mint egy sima fénymásolópapírnak, így anyagában is különbözik tőle. Míg egy sima papír fa cellulózt tartalmaz, addig az akvarellpapírban gyapot cellulóz van, ami nem csupán a vízfelszívásban segít, hanem természetesen savmentes is, vagyis a papír idővel nem színeződik el.

Minőséget tekintve – csakúgy, mint a festékek esetében – megkülönböztetik a „tanuló” és a „művész” minőséget. A „művész” minőségű papírok jellemzően kézzel vagy géppel merítettek (hengerszitás géppel), és a kettőt viszonylag nehéz megkülönböztetni egymástól. A „tanuló” papírok jellemzően gépi készítésűek, olcsóbbak, és alacsonyabb minőségűek.

A papír súlya

Papírválasztásnál több szempontot kell figyelembe venned, egyik ezek közül a papír súlya, amit gramm/m2-ben szokás megadni. Hogy tudd mihez viszonyítani, a klasszikus fénymásolópapír 80 g/m2-t nyom. Az akvarellpapírok közt van könnyű, (140-300 g/m2), a nehezeket efölött számoljuk. 300 g/m2-nél vastagabb papírt kevés helyen kapni nálunk, de érdemes tudni, hogy akár 850 g/m2 súlyú papír is létezik. A közhiedelemmel ellentétben a papír minőségét nem jelzi a súlya: a könnyű papírok is lehetnek magas minőségűek, egyszerűen csak másra valók és más előkészítést igényelnek. Alapvetően a vékonyabb papírok olcsóbbak, viszont feszítést igényelnek. Amennyire a büdzsé engedi, érdemes minél vastagabb papírra dolgozni.

Miért kell feszíteni az akvarellpapírt és hogyan?

Amikor a papírt nedvesség éri, a benne lévő rostok megduzzadnak. Mivel festéskor csak a papír egyik felét vizezed, így csak az egyik oldala duzzad meg, amitől hullámossá válik. Ez száradás után vagy eltűnik, vagy nem, a probléma azonban inkább festés közben jelentkezik: a kis hullámvölgyekben megáll a pigment, és így nem tudod a festéket a megfelelő helyekre irányítani.

Feszítéskor tehát érdemes a papír mindkét oldalát bevizezni. Ehhez használhatsz szivacsot, vagy falfestő ecsetet, minden esetre finoman bánj a papírral, hogy ne sértsd meg a textúráját. Még nedves állapotban ragaszd fel a lapot egy rajztáblára úgy, hogy először az egyik hosszanti oldalát ragasztod, majd a két rövidebbet, és végül a másik hosszantit. Ehhez a folyamathoz enyves ragasztószalagot használj, mert ez az egyetlen olyan ragasztó, ami a nedves felületen is megtapad. Ahogy a papír megszárad, a rostok nem tudnak újra összemenni, mert már kifeszítetted a papírt. Fontos tudnod az enyves ragasztószalagról, hogy amit egyszer odaragasztottál vele, az ott marad, ezért a kedvenc tölgyfa asztalodon ne próbálkozz vele, olyan felületre ragaszd az akvarellpapírt, amit nem sajnálsz. Használhatsz rajztáblát vagy akár habkartont is. Miután elkészültél az akvarellképpel, sniccerrel tudod levágni a képet a tábláról – az enyes ragasztó visszaszedését nem ajánlom, gyakran széttépi a papírt.

Ez a feszítés hivatalos módja, ugyanakkor népi megfigyelés szerint már az is javít hullámosodáson, ha festés előtt maszkolószalaggal leragasztod a lapot a felületre. Bár a lap festés közben így is valamennyire hullámos lesz, száradás után általában kisimul. A maszkolószalagot akkor kell visszaszedned, mikor már teljesen száraz a kép.

Textúra

Míg a papír összetétele a minőségét is jelenti egyben, addig a textúra már inkább preferencia kérdése. Alapvetően három textúrát szoktunk megkülönböztetni, ami a papír rusztikusságára utal. Maga a mintázat leginkább a márka függvénye.

A melegen sajtolt papír textúrája a legkevésbé feltűnő, ezek a legsimább lapok. Viszonylag kevés pigment tud bejutni a felső réteg alá, ezért akvarellhez ritkán használjuk, ha pedig igen, akkor nagyon részletgazdag képek festésénél kerül elő. Az úgynevezett „nedvesre nedves” technikához szinte használhatatlan, ha pedig több rétegben építkezel (ahogyan az akvarellt általában használják), akkor az alsóbb rétegek hajlamosak eltűnni.

A hidegen sajtolt papír felülete már sokkal durvább, a pigmentek a rostok közé is bejutnak. Ezt a papírt már szépen lehet „nedvesre nedves” technikához használni, de csak limitált számú réteget festhetsz anélkül, hogy „kitörölnéd” az alsó rétegeket.

A nyers papír textúrája a legérdesebb. Az ilyen papír esetén a pigmentek egészen mélyen beszívódnak a rostokba, ezért a rétegzős technikához ez a legalkalmasabb. Ugyanakkor az esetleges hibák nehezebben oldhatók vissza vízzel, mint a hidegen és melegen sajtolt papírok esetén.

Kép forrása

Méretek és típusok

Akvarellpapírt több különböző formában lehet kapni, a leggyakoribb, hogy az egyes lapokat veszed meg, de kapható akvarellpapír hengerben, tömbben vagy füzetben is.

Ami az ívben kapható papír előnye, az egyben a hátránya is: bármekkorára levághatod, de – hacsak nem gigantikus méretekben dolgozol – valószínűleg szeletelned kell majd. Arányosan viszont valószínűleg ez lesz a legolcsóbb – már ha azonos minőségű és vastagságú papírokat hasonlítunk össze.

Nálam jelenleg a blokkok a legnépszerűbbek, ezek olyan 10-20-as kiszerelésben kapható akvarellpapírok, amik a post-it-hez hasonló módon egy oldalukon vannak összeragasztva, így könnyen kitéphetőek. A fent emlegetett hullámosodási problémát igyekeznek orvosolni a 4 oldalon leragasztott akvarelltömbök, bár a használatuk nem a legegyszerűbb: nem hagyhatsz félbe semmilyen alkotást, mert az alatta lévő laphoz csak akkor férsz hozzá, ha a legfelsőt letéped, de ha ezt befejezetlenül téped le, akkor oda a feszítés. Emellett sniccer nélkül nehéz szépen letépni a lapokat az erős ragasztásnak köszönhetően.

A különböző sketchbookok nehézsége a feszítésben rejlik, ezeket ugyanis nagyon nehéz a felülethez rögzíteni a kötés miatt.

Így válassz

Szokás szerint az az első javaslatom, hogy gondold át, milyen technikával milyen hatást akarsz elérni, és mekkora az anyagi kapacitásod. Nem kell horribilis összegeket kiadni akvarellpapírra, de érdemes a megfelelőt választani. A „tanuló” minőség általában már megfelel – én pl. arra dolgozom. Ahogyan az ecseteknél, itt is a kísérletezésen van a hangsúly. Néhány dolog, amire érdemes azért odafigyelned:

• 140 g/m2 alatti papírt ne válassz, vegyél minél vastagabb papírt, amit még elvisel a pénztárcád
• művészellátóban vegyél akvarellpapírt, vagy sima papírboltban kérd az eladó segítségét. A papír összetétele számít, és ezt nem biztos, hogy ránézésre felismered (reméljük, az eladó igen…)
• vegyél enyves ragasztót a feszítéshez, vagy ha ezt bonyolultnak találod, maszkolószalagot
• kísérletezd ki a számodra legoptimálisabb textúrát
• válassz savmentes papírt, minél magasabb gyapottartalommal

Neked vannak tapasztalataid a nem megfelelő papírokkal? Esetleg van kedvenc akvarellpapír márkád? Oszd meg velünk kommentben!

A fentiek főleg az én tapasztalataimra épülnek, de a cikk megírásában segítségemre voltak az alábbi cikkek:

1, 2, 3, 4, 5, 6