-
3 változat kreatív meditációra
Pici koromban egy igazán jó hétvége ilyen volt: a nagymama felolvasott valamit, én pedig rajzoltam. Akkor persze még nem neveztük így, de ez is a meditáció egy formája volt. Ezt a tevékenységet a mai napig űzöm, ha tehetem, mert alkotás közben pont ugyanazt a nyugalmat érzem, mint akkor. Nem kell különösebben kreatívnak vagy ügyesnek lenni […]
-
Helló, június!
Az utóbbi időben több kalendárium is a kezem ügyébe került, amik az év hónapjait taglalják valamilyen szempontból. Szuper érdekességekre bukkantam például Xántus János munkájában (A természet kalendáriuma), illetve igazi gyöngyszem a Nature notes of an Edwardian Lady, Edith Holden könyve, tele versekkel, illusztrációkkal. Így aztán úgy gondoltam, hogy a szokásos letölthető naptár mellett kicsit innen […]
-
Szeretnivaló tökéletlenség
Aki kacsintgatott felnőtt színezőkre, az bizonyosan találkozott már a Pandala-szigetek kis lényeivel. Az első magyar felnőtt színező megalkotójával, Parádi Orsolyával egy kávé mellett beszélgettem művészeti elvekről, inspirációról és persze műhelytitkokról. Fotó: Baki Mihály Nem vagy végzett grafikus. Hogyan jutottál el mégis a színező rajzolásig? Az ornamentika műfaját mindig is nagyon szerettem, de a család tele […]