Aki olvassa a blogot, annak nem lesz meglepetés: alapvetően nem rajongok az intézményesített művészetoktatásért. Művészetet oktatni elképesztően nehéz: egyrészt láttatni kell a diákkal, hogy mikor halad rossz úton, másrészt a kreativitás egy nagyon törékeny valami, ami a rossz érintéstől azonnal sérül. A kritikát rendkívül érzékenyen kell megfogalmazni, mégis muszáj kimondani, ha fejlődni akar az ember.

A BME-n ilyen tekintetben nem bánnak kesztyűs kézzel a hallgatóval. Kerek perec megmondják a tutit, amit a mai napig nem tudtam egészen kiheverni. Ennek ellenére úgy döntöttem, ismét teszek egy próbát: ezúttal a Corvin Rajziskola tervezőgrafika szakán.

Grafikus-e a nem grafikus?

Manapság mindenki grafikus. Érdekes módon agysebésznek csak az vallja magát, aki elvégzi az ehhez szükséges iskolát, ezzel szemben a tervezőgrafikához vagy az íráshoz mindenki ért. Akad néhány szakma, amelyet sokan inkább készségnek, mint mesterségnek tartanak, így nem is értékelik túl sokra az ide vezető utat – ide tartozik a grafika is. Érthető módon ez a hozzáállás kisebb-nagyobb felháborodást szokott kiváltani azokból, akik rááldozták azt a néhány évet, hogy kitanulják a szakma minden fogását. Ez a nagy összetartás grafikus és grafikus között aztán gyakran átcsap sznob fennhéjázásba és túlzott fikázásba, de hát lássuk be, mindenki félti a munkáját.

Annyi igazság talán megbújik emögött a nagy ellentét mögött, hogy a vizuális kultúra fejlesztése házilag is elkezdhető. Ha valaki éveken keresztül top logókat búj az interneten, kétségtelenül magasabb grafikai műveltségre tesz szert, mint a „profi”, aki csak átküzdötte magát az egyetemen, de különösebb érdeklődést nem mutatott a szakma iránt.

Hiszek az autodidakta tanulásban, hiszek abban, hogy grafikusnak nevezhetem magam, ha már 5+ éve foglalkozom a témával és dolgozom is a szakmában. És mégis… az elmúlt pár évben egyre többet beszélt hozzám a bennem lakó sznob: „Te nem kérhetsz el ugyanannyit egy logóért, mint egy grafikus, hiszen te csak önjelölt vagy!” Avagy: „Mondd el az ügyfélnek, hogy nem vagy hivatásos, mert ez csak így fair játék!”. Addig addig szívta a véremet ez a kis hang, amíg meg nem elégeltem, és vissza nem válaszoltam: „Anyád! Akkor elvégzem, és hivatásos leszek. Boldog vagy?” Azóta csönd van.

Gyakorlat teszi a mestert: íme a sketchbookom

Még nem vagyok egészen biztos abban, hova vezet majd ez a képzés, egy haszna viszont már most van: a hétről hétre elkészítendő töméntelen feladatnak köszönhetően látványosan fejlődik a kreatív izomzatom. Az alkotási folyamatot mindig elkezdeni a legnehezebb, én pedig egy halogató-bajnok vagyok. Itt erre nincs lehetőség, ha nem rajzolok folyamatosan, a feladatok a fejemre nőnek – a sketchbookom pedig ennek köszönhetően hízik.

A sok logó –és feliratmásolás kétségtelenül az ízlésvilágom fejlesztését szolgálta, számomra azonban nagy segítség volt abban is, hogy „betörjem” a sketchbookomat. Mostanáig ugyanis nem volt bátorságom ilyen füzetbe dolgozni.

No de mi is az a sketchbook?

A sketchbookot szó szerint vázlatfüzetnek lehetne fordítani, a művészvilág tagjai azonban tudják, hogy ez a kettő nem egészen ugyanazt a tárgyat jelöli. A sketchbook egy olyan tanulmányokat összesítő könyvecske, amely önmagában is művészeti értéket képvisel. Hivatalosan ez a személyes füzet arra szolgál, hogy az alkotó szabadon, minden elvárás nélkül alkothasson, jegyzeteljen, mégis sokan odafigyelnek arra, hogy szépen dolgozzanak, és egységes összképet közvetítsenek a sketchbookjukban, amely aztán akár a portfóliójuk része is lehet.

Pontosan ez – az egységes összkép és a jó minőségű munka iránti elvárás – akadályozott meg sokáig abban, hogy sketchbookba alkossak. Mi van, ha egy lap bénán sikerül? Persze a válasz az, hogy semmi. Ezt azonban csak akkor látja az ember, ha valóban nekikezd. Én úgy vertem át magam, hogy spirálfüzetet választottam, így biztosítva, hogy bármikor nyom nélkül kitéphessem a rosszul sikerült lapot – eddig még egyet sem távolítottam el.

Mire figyelj, ha sketchbookba kezdenél?

Egy sketchbook olyan, mint egy drága cipő: az első vonal meghúzása az első felvételhez hasonlít, amikor még nehezedre esik megtörni a bőr simaságát. Minél szebb a cipő, annál rosszabb a helyzet. Valahogy így van ez a sketchbookkal is. Egy igazán szép füzet csak ront a kezdeti pánikon: mi lesz, ha tönkreteszed? Ezért választottam magamnak egy sima fekete füzetet, ami kellően sznob (hiszen minden dizájner imádja a feketét), mégsem túl szép ahhoz, hogy szétromboljam.

A borítónál azonban sokkal fontosabb a füzet lapja. Át kell gondolnod, milyen technikával fogsz dolgozni, és ennek megfelelően választani sketchbookot. Én tudtam, hogy az akvarell előbb-utóbb fel fog bukkanni a könyvecskémben, de első körben inkább tollrajzokra számítottam, és végül egy mixed media papír mellett döntöttem.

A sketchbook választásnál figyelj a kötésre is. Miközben a könyv bal oldalára rajzolsz, előfordulhat, hogy zavar a spirálozás. Ha tudod, hogy így van, inkább válassz másmilyen kötésű sketchbookot. A felső spirálozás ezen a problémán segít ugyan, nálam viszont mégsem váltotta be a hozzáfűzött reményeket: az átlapozás nehézkes, és rajzoláskor a könyv vastagsága miatt a kezem letámasztása is kényelmetlen.

Nem mindegy, milyen méretben szeretsz dolgozni. Én alapvetően szeretek kicsiben alkotni, ezért egy 13,9 x 21,6 cm nagyságú sketchbookot választottam, érdekes módon azonban ez túl picinek bizonyult. Szempont volt az is, hogy a füzet beleférjen a táskámba, a legközelebbi sketchbookom ennek ellenére egy számmal nagyobb lesz. A skicceim egymás mellé rendezéséhez a jelenlegi méret nem ideális.

A képeken szereplő sketchbook pontos adatai:

Márka: Canson „C” á grain, Mixed Media
Méret: 13,9 x 21,6 cm (5,5″ x 8,5″)
Papír: 40 lap, 224 g/m2
Elérhető itt

Ti dolgoztatok már sketchbookba? Mik voltak a tapasztalatok?