Új festőfelszerelés – karácsonyi “haul”

New watercolor art supplies (brushes, paints, paper) - Christmas haul

Mióta blogot írok, lelkesen várom, hogy mikor írhatok végre egy „haul” posztot – végül is a művészfelszerelés egészen látványos dolog – a probléma csak azzal van, hogy én szinte soha nem tartok nagybevásárlást. Az akvarell természetéből adódóan még mindig ugyanazt a gombfesték készletet használom, amit 9 évvel ezelőtt otthonról hoztam, az ecseteket egyesével veszem, mikor mire van épp szükség, a papíroktól pedig aligha várhatom, hogy elvigyék a hátukon egy egész blogbejegyzés sikerének terhét.

A kedvesem azonban egészen váratlanul meglepett egy nagy csomag mindenfélével karácsonyra, így most itt a nagy lehetőség! Akad köztük újdonság, és régóta bevált darab is: egy 12 darabos akvarellfesték készlet, akvarellpapírok és néhány új ecset. Természetesen mindent azonnal leteszteltem. Lássuk tehát a medvét!

Mókusfodrászatot nyitunk

New watercolor art supplies (brushes, paints, paper) - Christmas haul

Az új ecseteim gyanúm szerint mókusszőrből vannak, 3 lapos és egy kerek fejű a Munkácsy nevű márkától. Láthatóan kicsit megviselte őket a karácsonyi csomagolás, így azt hiszem, éles használat előtt kicsit kozmetikázni fogom őket (ezt egyébként rendszeresen megteszem az új ecsetekkel, bár némelyek talán szentségtörésnek tartják, hogy kisollóval nekiesek egy vadonatúj ecsetnek). A méretek egyébként teljesen ideálisak, ugyanis a nagyobb felületek festése mindig is kihívás volt, ezekhez pedig nagyobb ecsetre van szükség. Igen, nem viccelek, nálam egy 6-os méretű ecset már nagynak számít.

Jó munkát csak jó papíron

New watercolor art supplies (brushes, paints, paper) - Christmas haul

Egy szép akvarellpapír – csak úgy, mint egy szép füzet – mély sóhajokat vált ki belőlem. Ezt a szintet ütötte meg a fa alatt csücsülő a 2 új Fabriano akvarelltömb is.

Úgy látszik, a nálam igenis a méret a lényeg, minden esetre ezek a tömbök is betaláltak méretileg: a kisebbik egy A6 méretű füzet kitéphető lapokkal, a nagyobbik pedig 18 x 24 cm nagyságú, amivel az A5 és a B5 méret közé esik. Mindkét tömb 20-20 viszonylag textúrált papírral operál. A kis tömb lapjainak hátoldala úgy van megvonalazva, hogy képeslapként is el lehessen küldeni a nagy művet, ami a párom részéről egy meglehetősen nagyvonalú elgondolás: általában nem sikerülnek elsőre úgy az alkotások, hogy megússzam a digitális utómunkát

A nagyobbik füzet előnye, hogy a papírok 4 oldalon le vannak ragasztva, így az akvarellező delikvens megússza, hogy használat közben meghullámosodjon a papír. Ezzel  a koncepcióval kapcsolatban már felmerült némi kétely, mikor a Canson hasonló tömbjét használtam, a ragasztás ugyanis olyan erős volt, hogy rendszeresen megtéptem a festményem szélét, miközben leszedtem a papírt a tömbről, ezzel a Fabriano tömbbel viszont pozitív csalódás ért: a ragasztás pont annyira erős, hogy a kész kép könnyen lehúzható legyen. A 200 g/m2-es vastagsággal ez a papír még pont beleesik az általam szívesen használt kategóriába, bár a 300 g/m2-es kisebb tömb több vizet tud majd felszívni.

Tubusos színorgia

New watercolor art supplies (brushes, paints, paper) - Christmas haul

Na jó, talán 12 színről beszélni nem orgia, de ebből a készletből már gond nélkül kikeverhető az egész szivárvány. A tubusos akvarellfesték számomra új terület, használtam már gombos akvarellfestéket, a kedvenc azonban mindig is az anilines vízfesték volt. A tubusos verziót évekig temperának néztem, mindaddig, amíg a Youtube-on meg nem láttam, hogy igenis árulnak akvarellt is tubusban.

Állagát tekintve a tubusos akvarell olyan, mint a tempera, viselkedésében azonban semmi különbség nincs a gombos verzióhoz képest. A színek nem teljesen egyeznek az anilines 12-színes változattal (éljen, további keverési lehetőségek!), ebből a szettből egészen lázba hozott a sziéna és az okker (balról a 2-3.). Nem meglepő módon a tubusszínek itt sem használhatók egy az egyben, de a keverések nagyon szép eredményeket hoznak.

Egyelőre az összes új holmi csak a kipróbálásig jutott, így nagyon mély benyomásom még nem alakult ki ezekről a termékekről, de elképzelhető, hogy még megemlítem őket a blogon.

Te használtál már tubusos akvarellt? Netán fodrászoltál már ecsetet? Ne felejtsd el megosztani a tapasztalatokat itt lenn!

New watercolor art supplies (brushes, paints, paper) - Christmas haul


Ha szívesen értesülnél a további bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre!



(Visited 109 times, 1 visits today)

2 thoughts on “Új festőfelszerelés – karácsonyi “haul”

  1. Szia! :)
    Én már használtam tubusos akvarellt bár annyira nem voltam megelégedve velük. Ha több réteget vittem fel a papírra a textúrája “töredezett”, kicsit porosnak éreztem száradás után.
    Bár nem márkásat használtam csak valami olcsót >< Az anilinest én is szeretem, bár jelenleg nincs nálam, Koh-I-Noor vízfestéket használok, az is 12 színű, szerintem az árához képest egész jó vele dolgozni. Bár vízbázisú festékeknél inkább a papír számít, mint a festék.

    1. Hú, ez érdekes! Én még nem használtam túl sok réteget egymáson, de kíváncsi vagyok, hogy nekem is töredezik-e.. A papírban egyetértek, nagyon sokat számít!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *