Élet a felnőtt színezők után
A felnőtt színezők nem véletlenül hódítanak. Különleges módon segítenek kiszakadni a mindennapi mókuskerékből, az állandóan dolgozó-beszélő elmét pedig elcsendesítik. Eközben azonban annyira befutottak, hogy ha az ember megemlíti ezt a hobbiját, megesik, hogy egy elnéző mosolyt kap válaszul. Vannak viszont alternatív lehetőségek, amik a színezéshez hasonló hatással járnak és különösebb rajztehetséget sem igényelnek. A kreatív relaxálásnak eddig 4 módját próbáltam, és jelenthetem: mind beváltak!
Ismétlődő minták
Ez tulajdonképp a „firkálgatás” kifinomultabb változata. Az ismétlődő minták szépsége, hogy nem igényelnek túl nagy képzelőerőt. Az ember egyszer kitalál egy motívumot, és ezután már csak a manuális munka jön, amíg a papír széléig nem érsz. Az ismétlődő mintás kihívásomról itt olvashatsz bővebben.
Mandala rajzolás
A mandalának spirituális jelentése van, de emellett rendkívül nyugtató megrajzolni. Itt sincs szükség különösebb rajztudásra, az előzetes körök megrajzolásához pedig használhatunk körzőt. Ezek után már csak mintával kell feltölteni az üres mezőket. Miután elkészült a mandala, nyugodtan ki is színezhetjük, vagy rajzolhatjuk őket egyenesen színes tollal.
Buborékfestés
Az egyik legjobb dolog a színezőkben a színekkel való játék. Képzeld el, milyen lenne, ha még a vonalon belül se kéne maradnod és szíved szerint keverhetnéd a színeket! Nos, erre a tökéletes megoldás a vízfesték. Ha nedves felületre festünk, végignézhetjük a színek egybeolvadását, de nagyon szép eredményeket lehet elérni úgy is, ha az új réteg felvitele előtt megvárjuk, hogy a korábban festett réteg megszáradjon. (A buborékfestés áldásos hatásairól korábban itt írtam).
Motívumok az iszlám művészetből
Az iszlám művészet geometrikus motívumaiban van valami egészen különleges fegyelem. Aki tanulmányozni akarja őket (értsd: lerajzolni), annak először meg kell értenie a rendszert, ami sokszor egy ismétlődő struktúra, tehát nem más, mint a már emlegetett ‘ismétlődő minta’ komplexebb változata. Ezeknek a mintáknak a lerajzolása némi agymunkát is igényel, de határozottan megéri a befektetést, a végeredmény ugyanis gyönyörű.
Comment (1)
Utolsó pillanatos ajándékok kreatívoknak – IMELDA GREEN'S
december 19, 2016 at 9:56 de.
[…] Orsolya: Pandala-szigetek – mert színezni minden ellenérzés ellenére jó […]