Barion Pixel

Kipróbáltam #2 – Linómetszés

A series about experimenting with new techniques - lino cutting

A linómetszéssel először az általános iskolai rajzszakkörben találkoztam. Imádtam a technikát, aztán ezzel a lendülettel abba is hagytam, mert meglehetősen macerás, és egy kissé veszélyes technikáról van szó. Végül aztán tavaly, az illusztráló workshopon bukkant fel megint ez a médium.

Mi ez a rovat?

Az illusztráló workshop egyik konklúziója ez volt: elkényelmesedtem, nem kísérletezek új technikákkal, egyszerűen beleültem az akvarellbe. Persze nincs abban semmi rossz, ha az ember belemerül egy médiumba és kitanulja annak minden csínnyát-bínnyát, de sok izgalomtól esik el az, aki a lábujját sem teszi ki a komfortbuborékon kívülre. Ezért úgy döntöttem, hogy egy új sorozatot indítok: megismerkedek számomra új technikákkal és szépítgetés nélkül megírom a csupasz tapasztalatokat.

Mi ez, és hogyan működik?

lino print technique

A linómetszés egy sokszorosításon alapuló technika. Alapvetően arról van szó, hogy egy linóleumlapból speciálisan erre a célra készült késsel kimetsszünk valamilyen mintát, amit sablonnak használunk, majd ezen sablon segítségével nyomatokat készítünk – tehát lényegében úgy működik a dolog, mint egy pecsételő. A nyomatok száma a linóleum minőségétől függően változó lehet: egy puhább művészlinóból könnyebb mintát metszeni, ám ez 100-150 print készítése után már törik, míg egy vastagabb linóleum több nyomást is kibír, viszont jóval nehezebb megmunkálni.

lino print technique

A következőképpen dolgoztam én:

  • először papíron megterveztem a kompozíciót. Fontos tudni, hogy a pecsét-jelleg miatt a nyomaton a minta tükörképe lesz, ezt mindenképp figyelembe kell venni, mikor a mintát tervezzük.
  • alkoholos filccel felrajzoltam a mintát a linóleumlapra.
  • ezután kimetszettem a rajzot (a pontos technikáról itt találsz videót). Vigyázat! Soha ne tedd a szabad kezedet a kés útjába! A linómetsző kés nagyon éles, ne adj neki lehetőséget, hogy beleszaladjon az ujjadba. A végeredmény egy olyan monokróm kompozíció lesz, amiben nincsenek árnyalatok, így a linó akkor működik szépen, ha a vonalas rajz közé nagyobb foltokat tervezünk.
  • ezek után készül a lenyomat. Házi körülmények között ez kétemberes tevékenység: az egyik kolléga egy hengerrel (viszonylag vastagon) felviszi a festéket a metszetre, majd a nyomathoz kiválasztott papírt ráhelyezi a befestékezett metszetre. Míg a másik kolléga helyén tartja a papírt, addig az első „beledolgozza” a nyomatot a papírba. Ezt lehet egy tiszta hengerrel végezni, de olyat is láttam, hogy valaki hideg vasalóval oldotta meg ezt a feladatot. A lényeg, hogy megfelelően nagy nyomás alatt legyen a papír. A pontos folyamatról itt találsz videót.
  • utána csak annyi volt a dolgom, hogy lehúztam a papírt a metszetről, és megvártam, hogy megszáradjon a festék a lapon.

Mit, hol, mennyiért?

A linómetsző felszereléshez érdemes művészellátóba menned, egy átlag papírboltban nem feltétlen találod meg a hozzávalókat. Kell hozzá:

  • linómetsző kés
  • linóleum (művészlinó)

A nyomat készítéséhez:

  • akrilfesték (létezik kifejezett linófesték, de azt még nem próbáltam)
  • linóhenger

lino print technique

Mennyi időbe telik ezzel dolgozni?

A linóhoz érdemes türelmesnek lenni, ha túl gyorsan akarsz haladni, könnyen felsértheted a kezedet. Ugyanakkor kis gyakorlattal viszonylag haladós technika, mindennel együtt 2-3 óra alatt már kész lehet pár lenyomat (A6-os méret).

Ilyennek találtam

A linóval még gyakorlásra van szükségem, elsőre nekem nem állt igazán kézre. Mint a festésben , a teljesen monokróm minták tervezése még kissé nehezemre esik. Nagyon tetszik, hogy a sokszorosítás ellenére nincs két egyforma minta, ugyanakkor a nyomás túl macerás ahhoz, hogy otthon dolgozzak vele, így az a gyanúm, hogy a következő hónapokban a linómetszés kimarad az életemből.

lino print technique


Post a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous Post

Next Post

Adatkezelési tájékoztató | Általános Szerződési Feltételek