Barion Pixel

Csinálj zine-t! – egy estényi terápia

Let's make zine out of collage - a tutorial

Van abban valami felszabadító, amikor az ember úgy alkot valamit, hogy az ég világon semmilyen célja nincs vele. Ebben a szellemben, kicsit talán terápiás célzattal álltam neki pár hete a saját kis zine-em elkészítésének.

No de mi is az a zine (ejtsd: „zín”)? Leegyszerűsítve a zine egy egyedi vagy kis példányszámú újság/füzet/rövid könyv, ami szinte bármilyen tartalommal megtölthető, hiszen saját terjesztésű, így a publikálás semmilyen cenzúrába nem ütközik. Gyanítom, hogy a ’zine’ szó a ’magazine’ rövidítéséből született, bár erre nincs bizonyítékom.

Nem mondhatom, hogy a zine készítésének szabályai lennének (az egésznek pont a tökéletes szabadság a lényege), trendek azonban megfigyelhetők. Ehhez képest az én kis zine-em viszonylag rendhagyó, talán inkább miniatűr scrapbook-nak kéne nevezni, de hát Shakespeare óta tudjuk, hogy a név igazából nem mérvadó.

Lényeg a lényeg, összeollóztam egy aprócska önismereti füzetet. Mondhatni szó szerint, ugyanis kollázs technikával dolgoztam, szabtam, ragasztottam, téptem. Az eredeti ötletet Jordan Clark egyik videójából merítettem, amiben bemutatja, hogyan kell A4-es papírból kis füzetet hajtogatni. Nem lennék igazi jegyzetfüzet-őrült, ha nem álltam volna neki azonnal, hogy legyártsam a saját füzetkémet.

Let's make zine out of collage - a tutorial

A hat lapból és első-hátsó borítóból álló füzet annyira kicsi, hogy komolyabb jegyzetek írására még gondolni sem érdemes, úgyhogy inkább a dekorálás került előtérbe. Annál is inkább, mert a különböző textúrák és azok felhasználása már egy ideje birizgálja a kreativitásomat – nem beszélve az első dekortapasz készletem bevetéséről.

A kollázshoz igyekeztem mindenféle anyagokat felhasználni, hogy minél több textúrával kerüljek szembe. Az Ikea katalógus szétvagdalása nagyon kommersz tevékenységnek tűnhet, de a régi, elbénázott festmények széttépése vagy a falatnyi organza hozzáadása már izgalmasabb. Megnéztem, milyen a hullámkarton belülről, és persze egy préselt levél is helyet talált magának a magazinomban. A csillagalakú ezüst flittereimmel már találkozhattatok néhány fotón, ragasztani viszont most ragasztottam őket először (kisebb-nagyobb ujjlenyomatokat hagyva rajtuk), a balsa-fából készült nyíllal pedig elképesztő sokat küzdöttem, mire kivágtam (sniccerrel).

Let's make zine out of collage - a tutorial

A tépdesés egyébként egy újabb technika, ami jó hatással lehet a kontroll-mániára, 100%-osan ugyanis soha nem lehet kiszámítani, hogyan fog szakadni a papír.

Nyilván szebb eredményeket lehet elérni, ha az ember az interneten keresgél a csodaszép képek között, majd azokat kinyomtatja, nálam azonban a kihívás része volt, hogy kizárólag a lakásban már meglévő anyagokat használjak. A döntésem oka egyrészt a környezettudatosság, másrészt az, hogy limitált elemkészletből dolgozni mindig nagyobb kreativitást igényel – és lássuk be, az interneten található némely fotó annyira gyönyörű, hogy még szétvágni is kár lenne.

A röpke három óra alatt összeollózott-ragasztott füzet elkészítése valóságos kis terápiával ért fel – éppen ezért tettem fel a pontot az i-re azzal, hogy a saját élményeimmel töltöttem meg. Listaíró bajnok lévén készítettem egy gyűjteményt a kedvenc dolgaimról (csak így általánosan), zenéimről, könyveimről, az ötleteimről és az utóbbi pár év legkalandosabb utazásairól – mindezt a teljesség igénye nélkül, hiszen egy A7-es méretű füzet nem éppen regényírásra termett.

Let's make zine out of collage - a tutorial

Csinálj te is!

Ha te is nekiállnál a saját zine-ed elkészítésének, első körben nézd meg, hogyan hajtogasd meg a füzetet egy A4-es lapból. Ezek után nézz körül a háztartásban, hogy milyen anyagokat cincálhatnál szét. Ne csak papírra gondolj, lehet szó textilekről, fonalakról, gombokról, poháralátétekről, csak hogy néhányat említsek az alapanyagok végtelen tárházából. (Többek közt ezért is szeretem a kollázs technikát: hirtelen az egész világ alapanyagok gyűjteményévé válik). Ollóra és ragasztóra is szükséged lesz, én technokolt használtam, illetve egy konyhai és egy körömollót is igénybe vettem a finomabb részletek kivágásához. (Ha úgy gyűlölöd a folyékony ragasztót, mint én, használhatsz kétoldalú ragasztószalagot is).

Plusz tipp: ha az A7 méretet túl kicsinek találod, ugyanezt a műveletsort elvégezheted egy A3-as lap hajtogatásával is, így végül A6-os füzetet fogsz kapni (és így tovább, felfelé).

Let's make zine out of collage - a tutorial

Csak nyomtasd és töltsd ki!

Ha épp most nincs időd összetákolni egy hasonló darabot, de mégis megtetszett a dolog, van egy másik megoldás: a képeken látható zine – némi utómunkával – elkészült feliratok nélkül is, és feltettem a blogkönyvtár letölthető tartalmai közé. Így csak annyi a dolgod, hogy kinyomtatod, összehajtogatod, és már töltheted is a ki az üres helyeket: mik a kedvenc ételeid, filmeid, kávézóid? De beleírhatod a kedvenc idézeteidet vagy a gyerek aranyköpéseit is, ami ajándéknak se kutya. Vagy macska…

Ha letöltenéd, iratkozz fel a hírlevelemre, így számodra is elérhetővé válik a blogkönyvtár, amelyben ezen a zine-en kívül sok más letölthető anyagot is találsz. Ha már feliratkoztál, keresd a jelszót az utolsó hírlevélben.

Let's make zine out of collage - a tutorial

Ha saját zine-t készítenél, természetesen nem kell ragaszkodnod a kollázshoz. A zine-eknek (főleg külföldön) nagyon komoly kultúrája van, de Magyarországon is bontakozóban van valami: az Ukkmukkfukk 2016-ban és 2017-ben is rendezett zinefesztet (amikről természetesen lemaradtam, de sebaj, majd legközelebb). Nézz körül az interneten, hátha elkap az ihlet – vagy alkoss valami egészen egyedit: például a jövő héten induló ismétlődő mintás kihívás darabjait is elkészítheted zine formátumban.

Ti készítettetek már zine-t? Ha igen, küldjetek képet!


Comments (6)

  • Brigi

    július 19, 2017 at 5:24 du.

    *.* Tökéletes ötlet ez egy olyan illetőnek, aki az égvilágon mindent képes elrakni „majd jó lesz még valamire” jelszóval… És tessék! Erre jó lesz! Mindenképp csinálok majd magamnak is egyet, köszönöm az ötletet! :)

    1. Imelda

      július 20, 2017 at 7:45 de.

      Én is pont ilyen vagyok. Legalább ‘legalizáltam’ a gyűjtőszenvedélyemet. ;)

  • Éva

    július 19, 2017 at 6:59 du.

    …balsa nyílon kuncogok.. erre vannak a modern fa csipik, mondjuk persze egy átlagos háztartás nem tart ilyet. 😂 Egyébként én is szeretek abból alkotni amit otthon találok, így az embernek gondolkodni kell vásárlás helyett. Ennek a zinnek a fejlettebb változata a travel notebook, amit mostanság nem csak egy utazás megörökítésére, hanem naplóként is használnak. :)

    1. Imelda

      július 20, 2017 at 7:44 de.

      Hú, na ennek is utána fogok nézni! Vagy ez ugyanaz, mint a travel journal? Egy olyanon épp dolgozok most :)
      A balsa meg, hát.. elég sok maradt belőle így az egyetem végeztével, valamire csak fel kell használni ;)

  • Aida

    május 4, 2018 at 6:01 du.

    Valamiért azt hittem, hogy a végén összeöltögetik a lapokat. Persze ez is opcionális, igaz?

    Nagyon tetszik ez a kicsike magaZinka :)
    Találtam néhány alkotást Nálad, amilyet gyerekként csináltam és felnőttként már nem tartottam felnőttesnek- idáig!!! Hiszen mi a felnőttes? A gyerekeknek való holmikat is többnyire felnőttek tervezik, készítik. Valahol el kell indulni. Köszönöm a megerősítéseket! Hosszú kihagyás után újra alkotásra buzdítasz, Imelda! <3

    1. Imelda

      május 7, 2018 at 1:25 du.

      <3 de jóóó! Nagyon örülök! Ilyenkor mindig elhiszem, hogy van értelme csinálni.
      Egyébként szerintem teljesen opcionális, hogy összeöltik-e a zine-t vagy nem. Ahány alkotó, annyi zine :)

Post a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous Post

Next Post

Adatkezelési tájékoztató | Általános Szerződési Feltételek