Barion Pixel
  • Helló, augusztus!

    Nyakunkon az augusztus, így újabb letölthető naptárral örvendeztetlek meg Benneteket. Csodák csodája, még mindig életben vagyok, nem sültem meg, és az augusztus az ősz ígéretét hozza magával (végül is a nyár 2/3-án túl vagyunk), már látszik az alagút vége. Azért persze ennek a hónapnak is megvan a maga szépsége, például ekkor van a szülinapom :) […]

    Read More
  • Helló, július!

    Egészen hihetetlen, hogy a 2016-os év fele már el is telt, és indul a július. Igazság szerint sohasem voltam nagy rajongója ennek a látszólag végtelen hónapnak a perzselő hőhullámaival, de idén – életemben először – egy irodában dolgozom végig ezt a harmincegy napot, és minden várakozással ellentétben örülök ennek – legalább légkondis munkakörnyezetben dolgozom, ahelyett, […]

    Read More
  • Helló, június!

    Az utóbbi időben több kalendárium is a kezem ügyébe került, amik az év hónapjait taglalják valamilyen szempontból. Szuper érdekességekre bukkantam például Xántus János munkájában (A természet kalendáriuma), illetve igazi gyöngyszem a Nature notes of an Edwardian Lady, Edith Holden könyve, tele versekkel, illusztrációkkal. Így aztán úgy gondoltam, hogy a szokásos letölthető naptár mellett kicsit innen […]

    Read More
1 9 10 11
Adatkezelési tájékoztató | Általános Szerződési Feltételek