Design-kalauz nem csak kreatívoknak
Néha úgy látom, hogy a vizuális világ – legyen az blog, fotó, grafika, illusztráció – két részre szakadt. Az egyik fél – ha hullámokkal is, de – egyre tisztább, ízlésesebb irányba halad, a másik egyre elhibázottabb lépéseket tesz, miközben én a monitorom előtt kiabálok, hogy „MIÉRT???” Ez persze nagyon fellengzősen hangzik ahhoz képest, hogy sem fotográfus, sem grafikus nem vagyok (bár építészként azért valami sejtelmem van a dologról). Ugyanakkor azt gondolom, hogy néhány aranyszabály szem előtt tartásával bárki képes olyan vizuális tartalmat létrehozni, ami kellemes a szemnek, és a hivatásosokból sem vált ki feltétlenül hajtépést.
Az alábbi tippek nekem nem csak a festésben segítenek, hanem a blogolásban is, de ha csak egy szép Instagram feed-re vágysz, már akkor érdemes átgondolni őket.
Inkább értelmesen, mint „designosan”
A szép összkép persze nagyon fontos, de ha a kész alkotás nem tudja azt kommunikálni, aminek szánták, akkor egyszerűen nincs létjogosultsága. Főleg webgrafikáknál látom, hogy egy szép kézírásos font átveszi a helyet az olvashatóság fölött, vagy hogy az alkotó annyira ragaszkodik egy adott háttérfotóhoz, hogy a ráhelyezett szöveg olvashatatlanná válik. Akármit alkotsz, mindig tartsd szem előtt, hogy mi az alkotás célja!
A kevesebb több
Meghazudtolnám magam, ha kihagynám Mies van der Rohe jeles mondását ebből a gyűjteményből. Kicsit elcsépelten hangzik már, pedig a tartalma ugyanolyan friss, mint amikor elhangzott: csak letisztultan! A minimál design mindent visz, legyen az fotó, webdesign, grafika, vagy bármi.
Az a bizonyos fehér folt
A „fehér folt”, azaz az inverz forma a kompozíció fontos részévé válhat. Szövegeknél vagy fotóknál különösen érdemes figyelembe venni ezt a lehetőséget, mert szép, letisztult végeredményhez vezethet, és még nem teljesen klisé.
A kulcsfontosságú kontraszt
A kontraszt segít abban, hogy a mondandó kiemelkedjen, de emellett az összkép hangulatát is befolyásolja. Ökölszabályként lehet használni a „sötét háttérre világosat, világos háttérre sötétet” elvet, ami persze módosulhat attól függően, hogy milyen hangulatot akarsz közvetíteni. Ha a háttérképed eleve kontrasztos, vagy mondjuk nem tudod eldönteni, hogy világossal vagy sötéttel tudnád jobban kiemelni, amit szeretnél, akkor érdemes levenni fekete-fehérre a hátteret, és úgy kipróbálni, mi áll jobban – vagy egyszerűen használhatunk sötétítő-világosító szűrőket.
Akkor most filterezzünk vagy ne?
Az agyonfilterezett képek olyanok, mint egy szép nő, aki túl van sminkelve. Ha az alapkép szép, akkor egy leheletnyi utómunka kiemeli ezt a szépséget, de ha túlzásba viszed, ez a szépség eltorzul. Ha viszont alapból rossz kompozíciójú, karakter nélküli a felvétel, akkor nincs az a filterezés, amitől jobbá válik. Ne dolgozd agyon a fotót – hacsak nem másodlagos szerepet tölt be egy szöveg mögött, ez esetben világosíthatod, sötétítheted az olvashatóság érdekében.
Barátod, a „visszavonás” gomb
Ha digitálisan szerkeszted a munkád, a Ctrl+Z (visszavonás) a legfontosabb billentyűkombináció, amit megtanulhatsz. Kísérletezni nagyon fontos, de még fontosabb látni, hogy melyik variáció működik és melyik nem. Ha nem tudod megoldani, hogy elválasztás nélkül kerüljön oda a szöveg, akkor gondolkodj el, hogy jó hátteret választottál-e. Gondold újra megint és megint, ha kell egy nappal később, hogy új szemmel lásd az összképet! A kész munkának működnie kell! (lásd 1. pont)
Okosan a színekkel
Hacsak nem kifejezetten ezt akarod kommunikálni, a „minél színesebb” koncepciót hagyd ki a buliból. A feketétől a fehérig a szürkének bőven több, mint ötven árnyalata létezik, használd őket! Ha papíron dolgozol, akkor se engedj a kísértésnek és használd mind a 36 színű színes ceruzádat, helyette igyekezz kiválasztani 5-6 színt, és próbáld ki őket egy cetlin, hogy jól mutatnak-e együtt.
Ezeket a szabályokat nekem sem sikerül mindig követnem, és természetesen hibázni engedélyezett. Ugyanakkor mindig igyekszem észben tartani őket, hogy minél jobb végeredményre jussak. Ti milyen elvek szerint dolgoztok?