Barion Pixel
  • Műhelytitkok #5 – fókuszban a kert, avagy ez történt áprilisban

    Be kell vallanom, az április nem volt az én hónapom. Talán ti is észrevettétek, hogy kevesebb bejegyzés született, festeni is leginkább terápiás okokból, a magam szórakoztatására festettem, és jobbára a kertészkedésben találtam valami nyugalmat. No persze ezt nem szó szerint kell érteni, egy apró budapesti lakásban akkor is kevés esélyem lenne erre, ha történetesen lenne […]

    Read More
  • Műhelytitkok #4 – Ez történt márciusban

    Az utóbbi időben blog-tekintetben határozottan elvesztem egy kicsit. A nagy műgonddal megtervezett bejegyzéseket nem írtam meg, nem fotóztam be és nem publikáltam, a március ugyanis úgy döntött, hogy kicsit megviccel, és nem várt meglepetések sorozatával halmozott el. Akadt köztük pozitív, negatív, sőt nem-meglepetés is, minden esetre itt most egy összefoglaló jön arról, hova is tűntem […]

    Read More
  • Alkotás komfortzónán innen…

    Igen, tudjuk, az élet a komfortzónán kívül kezdődik, és aki nem lép ki belőle az magára vessen, hogy nincs élete, meg miegymás. Ha magadra ismertél, már be is zárhatod a lapot, ez a bejegyzés ugyanis a komfortzóna védelmében íródik. Persze én is bedőltem ennek a manapság rendkívül népszerű gondolatnak: az utóbbi pár hónapban fogtam a […]

    Read More
  • Műhelytitkok #3 – Rajziskolában voltam!

    Alapvetően nem vagyok az intézményesített rajzoktatás nagy barátja. Az egyetemi rajzórák meglehetősen traumatikus élménnyel bírtak számomra, így abban a pár évben egyáltalán semmilyen alkotó tevékenységre nem voltam hajlandó, minden akkor kezdődött folytatódott, mikor végre békében hagytak, és otthon azt festhettem és olyan technikával, ami jól esett. Ezért is nagy szó, hogy novemberben rávettem magam egy […]

    Read More
  • 16 kreatív lecke 2016-ból

    Az utóbbi napokban jó néhányszor nekiálltam évértékelő posztot írni, míg rá nem jöttem, hogy ez most nem fog menni. A személyes jegyzeteim rendezgetése közben azonban rábukkantam pár post-itre, amelyekben tanácsokat osztogatok magamnak. Némelyik úgy megtetszett, hogy arra gondoltam, itt is megosztom. 2016 nagyon tanulságos év volt, mind festés, mind blogolás tekintetében, de lehetséges, hogy egyéb kreatív […]

    Read More
  • Boldog karácsonyt!

    Ahogy az már lenni szokott, a december meglehetősen hajtósra sikerült, így karácsony előtt már nem jelentkezem úgy bejegyzéssel. Úgy döntöttem, hogy a következő pár napot a családomnak szentelem, így a blog kicsit elcsendesedik majd, de ne féljetek, szilveszter előtt azért még csurran-cseppen valami. :) Addig is nagyon boldog ünnepeket kívánok Nektek, próbáljatok lelassulni, amennyire lehet, […]

    Read More
  • Blogszülinap Vol. 2

    Kicsiny internetes kuckóm ma ünnepli második szülinapját! Persze irtó sok dolog történt ez alatt a két év alatt: többszöri költözködés (kezdve a tumblr-rel, folytatva a wordpress-szel), lusta hetek (amikor diplomáztam és aludni sem jutott időm, nem hogy blogolni), intenzív hetek (idén szeptemberben, mikor úgy döntöttem, hogy előre megírom 2016 összes blogbejegyzését), sírás, nevetés, és persze […]

    Read More
  • A nap bloggere voltam

    A múlt héten ért az a megtiszteltetés, hogy a nap bloggere lehettem a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége Facebook csoportban. Egészen meglepődtem, mikor bejelöltek a bejegyzésben, mert teljesen kiment a fejemből, hogy korábban jelentkeztem erre a játékra – de annál nagyobb volt az öröm, főleg hogy olyan szuper kérdéseket kaptam. Köszönöm Nektek! Mi ez? A […]

    Read More
  • Műhelytitkok #2 – ez történt a nyáron

    Miközben a szokásos nyári henyélés azért nem maradt ki a programból, Imelda háza táján sok projekt futott. A blog még számomra is meglepő ütemben fejlődött (köszönöm Nektek!), már látom, hogy szívesen olvassátok a kreatív témájú cikkeket. Mindez persze nem jelenti azt, hogy abbamaradt volna a kreatívkodás, így most engedek a kísértésnek, és megmutatom, miken dolgoztam […]

    Read More
  • Így léptem túl a „tehetségtelen” címkén

    A világ imádja a címkéket. A fő ok, ami miatt egy bizonyos korban abbahagyjuk a kreatívkodást, hogy „tehetségtelennek” bélyegeznek minket. Az alkotás ugyan komoly gyógyító hatással bír, egy ponton mégis úgy döntünk, hogy bölcsebb dolog, ha meghagyjuk az arénát azoknak, akik tehetségesek, tehát megérdemlik, hogy alkossanak. Persze ez mind hazugság…

    Read More
1 2 3 4
Adatkezelési tájékoztató | Általános Szerződési Feltételek