Barion Pixel
  • Műhelytitkok #4 – Ez történt márciusban

    Az utóbbi időben blog-tekintetben határozottan elvesztem egy kicsit. A nagy műgonddal megtervezett bejegyzéseket nem írtam meg, nem fotóztam be és nem publikáltam, a március ugyanis úgy döntött, hogy kicsit megviccel, és nem várt meglepetések sorozatával halmozott el. Akadt köztük pozitív, negatív, sőt nem-meglepetés is, minden esetre itt most egy összefoglaló jön arról, hova is tűntem […]

    Read More
  • Áprilisi naptár

    Megint jövök a szokásos dumámmal, hogy „hihetetlen, hogy már április van!” Feltételezem, nálam jobban már csak a nagymamák szoktak meglepődni, hogy mennyit nőtt az unoka az elmúlt két hétben, ameddig nem találkoztak. Mókát félretéve, boldogan jelentem, hogy végre én is megéreztem a tavasz illatát, és kijöttem a barlangból. Óvodás módjára örülök a sárga virágoknak, a […]

    Read More
  • Kreatívok a nagyvilágban – 5 blogbejegyzés alkotóktól alkotóknak

    Szó, ami szó, imádom más bloggerek linkgyűjteményeit olvasni. Amikor a kedvenceim összegyűjtik, hogy az adott hónapban milyen cikkeket láttak szívesen, általában szépen félreteszem a posztot, majd este bekuckózok egy teával, és végignézegetem az irományokat. Így aztán csak idő kérdése volt, hogy nálam mikor bukkan fel egy hasonló bejegyzés. Kreatív témában nem íródik annyi cikk, hogy […]

    Read More
  • „Alkotni mindenki tud” – interjú Vágyi Gabriellával

    Ellivel, a Vágyi Gabriella Art megálmodójával kicsit több, mint egy éve találkoztam egy karácsonyi vásárban, ahova az illusztrációival ellátott termékekkel érkezett. Hamar kiderült, hogy több ponton egyezik az érdeklődési körünk, mi több, Elli szintén építészmérnök. Az alábbiakban egy kisebb interjút készítettem vele, amelyben többek közt a teljes munkaidő melletti festésről és az alkotói folyamatáról mesél. […]

    Read More
  • Alkotás komfortzónán innen…

    Igen, tudjuk, az élet a komfortzónán kívül kezdődik, és aki nem lép ki belőle az magára vessen, hogy nincs élete, meg miegymás. Ha magadra ismertél, már be is zárhatod a lapot, ez a bejegyzés ugyanis a komfortzóna védelmében íródik. Persze én is bedőltem ennek a manapság rendkívül népszerű gondolatnak: az utóbbi pár hónapban fogtam a […]

    Read More
  • Instagram-illusztrátorok

    Néhány hónapja már meséltem pár olyan illusztrátorról, akiknek folyamatosan figyelem a munkásságát, emellett azonban akad jó néhány kedvenc, akiket csak az Instagramon követek – vagy azért, mert fantasztikus stílusuk van, vagy azért, mert gyönyörű fotókat készítenek a munkáikról, vagy csak mert épp az adott médium foglalkoztat. Ebben a posztban összegyűjtöttem 5 kedvencet, akiknek mostanság szinte […]

    Read More
  • Márciusi naptár

    Azt hiszem, igazi tavaszváróra sikerült a márciusi letölthető naptár. Így tavasz elején valahogy annyira elegem van már a szürkeségből, hogy az élénk színek (különösen a sárgák) azok, amik hatékonyan tudnak felvidítani. Éppen ezért most ezzel  zöldessárga vízfesték pacával várom a márciust. :) Ti is nagyon várjátok már a tavaszt? A naptárat megint több méretben készítettem el, […]

    Read More
  • Festés lépésről lépésre – minimál Naprendszer

    Ha valaki netán festésre adná a fejét, szinte biztosan belebotlik valamilyen galaxisos témába. Nem is csoda: színesek, kedvedre pacázhatsz, gyakorlatilag nem lehet elrontani. Esetemben a festegetés még a csillagászat iránti megmagyarázhatatlan vonzalommal is társul. Pech… Ez a kis kép a vízfestékkel való játszadozásom és egy fantasztikusan menő tetkó keresztezéséből jött létre, mintegy 20 perc alatt […]

    Read More
  • Kipróbáltam #2 – Linómetszés

    A linómetszéssel először az általános iskolai rajzszakkörben találkoztam. Imádtam a technikát, aztán ezzel a lendülettel abba is hagytam, mert meglehetősen macerás, és egy kissé veszélyes technikáról van szó. Végül aztán tavaly, az illusztráló workshopon bukkant fel megint ez a médium. Mi ez a rovat? Az illusztráló workshop egyik konklúziója ez volt: elkényelmesedtem, nem kísérletezek új […]

    Read More
  • Szerelem illusztrálva – Philippa Rice: Soppy

    Nos, ha már ennyire belelendültem a Valentin napozásba, akkor még egy kis csöpögés ide vagy oda már nem számít. Mondhatni szó szerint. A ‘Soppy’ címre keresztelt könyv ugyanis magyarul „nyálast”, „csöpögőset” jelent. Philippa Rice az az angol (khm..) illusztrátor, aki tüneményes rajzokon keresztül örökítette meg, hogyan is telnek a hétköznapok a párjával. A ‘Soppy’ nagyon […]

    Read More
1 19 20 21 22 23 27
Adatkezelési tájékoztató | Általános Szerződési Feltételek